27 éve küzd a feltámasztásáért
2003. október 08. 13:07, utolsó frissítés: 13:07
Egyebek közt a Halott Emberek Szövetségének megalakításáért ítélték az idei béke anti-Nobel-díjat egy indiai férfinak. Lal Bihari 27 éve próbálja bebizonyítani az indiai hatóságoknak, hogy él. A férfit még 1976-ban nyilvánították hivatalosan halottnak rokonai bejelentése nyomán, akik így próbálták megörökölni a földjét.
Bihari hiába szaladgált mindenféle hatósághoz, váltig hajtogatva és mutogatva, hogy él, a hivatalok emberi nem hittek - vagy nem akartak hinni - neki. Időközben a férfi kiderítette, hogy elevenségének problémájával koránt sincs egyedül, ezrekre tehető Indiában a hasonlóan élő halottak száma, akiket általában hivatalnokok megvesztegetésével nyilváníttatott elhunytnak rokonságuk ugyancsak öröklési célból.
Az anti-Nobel-díjat - amelyet a Képtelen kutatások gyűjteménye című tudományos humormagazin szerkesztője, Marc Abrahams ítél oda minden évben - a következő indoklással kapta Lal Bihari: halott létére nagyon eleven életet él. Életrevaló posztumusz kampányt folytat a bürokratikus túlkapások és rokonai mohósága ellen. Végül pedig azt értékelték, hogy megalakította a Halott Emberek Szövetségét.
Ahhoz azonban, hogy a díjat átvegye - amelyet a Harvard egyetemen oszt ki Abrahams - Biharinak az Egyesült Államokba kellett (volna) utaznia, ezért beadta útlevélkérelmét. Az indiai kormány először elutasította, mondván, halottaknak nem adnak útlevelet, aztán végül mégis kiállította a dokumentumot, ám túl későn. Bihari nem kapta meg idejében az amerikai vízumot.
Az indiai kormány, amely nem ismeri el, hogy él, adott neki útlevelet. Az amerikai azonban, amely a segítőkészség és a hatékonyság mintaképe, nem adott vízumot, pedig elvárható lenne, hogy egy ember, aki a holtak világából jön vissza, kapjon egy kis extra segítséget -- idézte a Reuters Marc Abrahamset. (korridor)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását