Nem a pilóta hibájából zuhant le a Concorde
2002. január 17. 04:20, utolsó frissítés: 2002. október 12. 21:07A kifutópályán lévő fémtárgy okozta az egyik Concorde repülőgép másfél évvel ezelőtti párizsi lezuhanását. Ezt az ügyben indított hivatalos vizsgálat erősítette meg. Az Air France repülőgépének fedélzetén 113 ember halt meg, amikor a gép nem sokkal felszállás után lezuhant. A francia hivatalos jelentés megállapítja, az egyik futómű egy másik repülőgépről levált fémtárgy miatt gyulladt ki. A szárnynak csapódó gumidarabok pedig megsértették az üzemanyagtartályt, melynek szivárgása a gép lángbaborulásához, majd lezuhanásához vezetett. További jogi eljárás folyik az ügyben, hogy ki a felelős a történtekért. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását