Egy ikerpár mindkét tagját feleségül vette
2003. október 03. 11:04, utolsó frissítés: 11:54Huszonhárom év eltéréssel ugyanahhoz a férfihoz ment hozzá egy ikerpár két tagja. Először Madelaine lépett frigyre 1980-ban Roy Littlejohns-szal, és a jeles eseményre persze elsőként nővérét hívta el. Később, amikor a nő kórházba került jószívű testvére, Michelle Roy-hoz költözött, hogy ellássa a háztartást és eközben a férj egyéb igényeit is kielégítette. 1995-ben Madelainék házassága megromlott, olyannyira hogy a két nő elköltözött Roy-tól. Idén viszont újra összegabalyodtak a szerelmi háromszög érzelmi szálai, amikor Michelle és Roy Las Vegasban összeházasodtak. Emiatt Madelaine először nagy balhét csinált, de azóta kibékültek és egyre többet vannak együtt. (korridor)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását