Nem tudott szavazni a részeg képviselő
2003. szeptember 30. 15:57, utolsó frissítés: 16:10
Botrányos jelenetek tarkították a cseh parlament múlt pénteki, sorsdöntő szavazását. Az egyetlen hangnyi többséggel rendelkező szociáldemokrata-középjobbos kormánykoalíció szoros szavazáson védte meg megszorításokat tartalmazó, jövő évi gazdasági reformcsomagját. A szavazás előtt azonban az egyik jobboldali, a Polgári Demokratikus Párthoz tartozó képviselő úgy berúgott, hogy nem volt képes szavazni. Az ügyet a párt megpróbálta eltussolni, kedden reggel azonban közleményben tudatták, hogy az illetőt, egy negyvenegy éves vidéki orvost, felszólították: adja vissza képviselői megbízatását.
Petr Kott, az érintett, eddig nem nyilatkozott. Pártja frakciója azonban arra is felkészült, hogy amennyiben Kott nem lép vissza, kizárja a frakcióból, ezzel függetlenné válik, és közvetve segítséget nyújt a fennálló koalíciónak a túlélésre.
Az ügyhöz tartozik, hogy a Polgári Demokratikus Párt (ODS) pénteken megpróbálta elérni, hogy a másik oldalról se szavazzon egy képviselő, de ebből heves szócsata kerekedett. A szociáldemokrata kormányfő, Vladimír Spidla kijelentette: egy részeg nem ok a paritás visszaállítására, mire az ellenzéki párt képviselői felvetették, a szociáldemokraták szándékosan itatták le az érintett honatyát. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását