Reggeltől estig sorba kell állni kollégiumi szobáért Iasi-ban
2003. szeptember 30. 14:45, utolsó frissítés: 14:45Iasi városának tudományegyetemén nem évfolyamok szerint válogatva ítélték oda az egyetemi hallgatóknak a kollégiumi szobákat. Így az elhelyezés két utolsó napján sorbanállási kálvária várta a Titu Maiorescu irodalomtörténészről elnevezett kollégium diákjait. Egy-egy lakhelyért a szobákban 12 órát kellett várakozniuk a diákoknak. A város Tudor Vladimirescu diáknegyedében a koedukált elszállásolási megoldással kísérleteznek. A szobákban lányokat és fiúkat egyaránt elhelyeztek.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását