Csoda történt a keresztény hitre tért muzulmán lánnyal Szerbiában
2003. szeptember 26. 10:34, utolsó frissítés: 11:21Szerbiában egy keresztény hitre tért tizennyolc éves béna muzulmán lány isteni csoda folytán visszanyerte járását, miközben az ikonról alátekintő, keresztre feszített Jézus szemében könnycseppek jelentek meg. A különös történet, amelynek híre futótűzként terjed a pravoszláv hívők között, a kragujevaci Szent Száva-templomban történt, ahol azóta a pópák éjjel-nappal imádkoznak a szentkép előtt. Jovan sumadijai érsek úgy nyilatkozott a szerb sajtónak: egyáltalán nem kételkedik a csodában, ám a magyarázat nem az ő dolga. A templomot rengeteg kíváncsiskodó keresi fel, a festett Krisztus újabb könnyeire várva. (vecernje novosti/duna tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását