Genetikailag módosított krumplival a rák ellen
2003. szeptember 26. 10:26, utolsó frissítés: 10:26A méhnyak-rák kialakulásában jelentős szerepet játszik az úgynevezett humán papillomavírus, melyek közül a 16-os számú az egyik legveszélyesebb. A kutatók ennek egyik génjét építették be krumpliba, melynek következtében a növény olyan fehérjét termel, amely állatokban az immunrendszer védelmi reakcióit váltja ki. Az így elfogyasztott burgonya vakcinaként megtanítja a szervezetet védekezni a vírus ellen, és így megóv a fertőzéstől. Azt még egyelőre még nem tudni, hogy ez vajon emberben is ugyanígy működik-e, mindenesetre a kutatók most megpróbálnak ugyanígy genetikailag módosítani más olyan növényeket, pl. paradicsomot, banánt, amelyet nyersen is lehet fogyasztani. Félő ugyanis, hogy főzés során elbomlik a védelemre megtanító fehérje, így az ehető növényvakcina hatástalanná válik. (uno.hu)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását