Vacsorameghívással kampányol a politikus pornósztár
2003. augusztus 22. 12:00, utolsó frissítés: 12:00
Mary Carey ismert amerikai pornósztár is ringbe száll az október 7-re kitűzött választáson a kaliforniai kormányzó székéért, mivel azonban túl sok pénze nincs a dologra, úgy határozott, hogy sajátos módon fogja finanszírozni választási kampányát. Carey kisasszony ugyanis bejelentette, hogy kész bárkivel elkölteni egy romantikus vacsorát, aki elég komoly summával járul hozzá választási kampányához.
Független jelöltként, aki nem élvezi egyetlen politikai párt támogatását sem, kreatívnak kell lennem az adománygyűjtésben, aki tehát 5000 dollárnál többet szán kampányom segítésére, máris számíthat rá, hogy találkát kap tőlem, és elvihet vacsorázni -- mondta a művésznő. A leendő adakozók lelkesedését azonban a hölgy kampányának szervezője rögtön lehűtötte azzal, hogy az ajánlat csakis a vacsorára korlátozódik, és a jelentkező urak (és hölgyek) semmi egyébre nem számíthatnak. "Nem hinném, hogy egy egyszerű randevúnál többről lehet szó, az, amire mindenki gondol, ez esetben nem része a dolognak" - mondta Carey titkára.
Az egyszerű randevú mibenlétét illető akadékoskodó kérdésekre válaszolva a pornószínésznő, aki pályafutása során jónéhány nyíltszíni heteroszexuális, illetve leszbikus szexjelenetben nyújtott emlékezetes alakítást, bosszankodva kiabálta bele a telefonba: Szex nem lesz, semmilyen sem! (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását