Az oroszok már a Marsra készülnek
2003. augusztus 19. 11:49, utolsó frissítés: 11:49
A Marson felépítendő atomerőmű tervét dolgozták ki orosz tudósok -- közölték hétfőn a projekt egyik vezető konstruktőrére hivatkozó források. Az atomerőmű az elképzelések szerint a Marson létesítendő kutatóbázist fogja ellátni villamos energiával.
Az orosz űrkutatás szakértői két hónapja bejelentették: a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felépítése után megkezdik a majdani Mars-expedíció résztvevőinek kiválogatását és felkészítését. Az űrhajósok mellett orvosok, geológusok, biológusok és egyéb tudományágak képviselői is a vörös bolygóra repülnek, méghozzá az ISS építése és működtetése során is használt Szojuz TMA űrhajó fedélzetén.
A Mars meghódításának terve szerint 2015 és 2030 között két űrhajó repül a Marsra. Az első teherhajó szállítja majd a bolygóra az ott felépítendő erőmű részeit, majd a másodikkal érkezik meg a leendő bázis tervek szerint hat főnyi személyzete. A mai elgondolások szerint a kutatók 2-3 hónapos ciklusokban váltanák egymást a bolygó felszínén.
A hétfői orosz közlés kiderült: a szakértők már kidolgozták a majdani atomerőmű elhelyezését a Mars egyik szurdokában, továbbá megtervezték az erőmű alkotórészeit, főbb jellemzőit és üzemeltetési módját. Előzetes számításokat végeztek a Mars-erőmű hatásfokára vonatkozólag is. Az orosz tudósok jelenleg annak a problémának a megoldását foglalkoznak, hogy miképpen lehet majd az erőmű részeit eljuttatni a távoli bolygóra, majd ott összeszerelni. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását