Nyomtatóval verik a rendőrt Dragasanion
2003. augusztus 07. 17:44, utolsó frissítés: 17:46Nyomtatóval ütöttek fejbe egy rendőrt hétfő délelőtt Dragasani városában. Tíz óra körül Constantin Nuti közrendőr megjelent a Gipsi Kft. székhelyén egypár lemásolandó iratért, amelyekre egy nyomozásban szüksége volt. Az irodában jelen volt a 21 éves Bedu B., akit a rendőr már korábban feljelentett hivatalból, mert az illető jogosítvány nélkül vezetett. Előbb Bedu simán szidalmazni és ütlegelni kezdte a Nutit, majd felkapta kft. nyomtatóját, és azzal vágta fejbe a rendőri erőt. Ezután Bedu testvérével együtt elhagyta a helyszínt. Kettejüket később elfogták, és testi sértés vádjával indul ellenük eljárás. (adevarul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását