2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Eső vitte el a Sziget nyereségét

2003. augusztus 06. 11:53, utolsó frissítés: 11:53

Az első két nap esős időjárása miatt mintegy 90-100 millió forintos bevételtől esett el a Sziget-fesztivált szervező Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft., ami azt jelenti, hogy az egyhetes rendezvény nyereség nélkül, nullszaldó körüli mérleggel zár – írja a Napi Gazdaság. Takács Gábor, a szervező cég ügyvezetője a lapnak elmondta, hogy a rendezvény előzetesen várt nettó árbevétele 1,2 milliárd forint, amelyből 430-440 millió forint a szponzoroktól, 120 millió forint állami forrásokból, a maradék pedig a jegyeladásokból származott.


A látogatók számát tekintve az első két nap elmaradt a várakozásoktól, szerdán és csütörtökön az esős időjárás miatt csak 35-40 ezren látogattak ki a Hajógyári-szigetre. Hétfőig összesen 245 ezer szigetlakó váltott jegyet a fesztiválra, de Takács Gábor reméli, hogy a végső összesítésnél elérik a 350 ezer fős látogatói számot. Az összes költség mintegy 50 százalékát a programra fordították a szervezők, ebből a legnépszerűbb előadók - a nagyszínpad fellépői - 200 millió forintot kaptak. A legtöbb pénzt - 25 millió forintot - Shaggy-nek fizették, míg a világzenei színpad fellépőinek összköltsége 60 millió forint volt. Az infrastruktúrára 300 millió, a reklámokra pedig 120 millió forintot költöttek a szervezők - írja a Napi Gazdaság.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS