Meztelen panaszos az elnöki palota kertjében
2003. július 30. 10:48, utolsó frissítés: 10:48
A figyelemfelkeltés valóban figyelemre méltó módját választotta egy 34 éves chilei hölgy, aki derékig meztelenre vetkőzött a Moneda elnöki palotában tiltakozásul amiatt, hogy még csak választ sem kapott az államfői audienciára vonatkozó kérelmére. Patricia Gallardo közönséges látogatóként jutott be kedden az államfői hivatalnak otthont adó híres Moneda palotába, amelynek kertjei 2000 márciusa óta ismét szabadon látogathatók -- az 1973-1990-es katonai diktatúra idején bevezetett tilalom után -- a chilei hagyományoknak megfelelően.
A topless tiltakozó az Ágyuk udvarának nevezett kertrészt választotta akciója színhelyéül, s kiabálva szidalmazta Ricardo Lagos elnököt, aki szerinte semmit sem tesz az emberekért. Követelte továbbá, hogy fogadja őt az államfő, akitől egy csalási ügy miatt kért audienciát. Az elnöki gárda tagjai hamar lefogták és lefedték meztelenségét -- a kissé megkésve érkezett fotósok nagy szomorúságára --, s egy rendőrőrsre kísérték. Azonosítása után elengedték a nőt, de botrányokozás és a közerkölcsöket sértő magatartása miatt bíróság elé kell állnia. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását