Szobrot állítanak Bruce Lee-nek Boszniában
2003. július 25. 13:05, utolsó frissítés: 13:05
Bosznia-Hercegovinában komoly tervek kezdenek kialakulni egy Bruce Lee szobor felállításáról. A szobor Mosztárban kapna helyet és azt jelképezné, hogy az élet nem csak a politikáról szól: "a háború előtt békés gyermekkorunk volt, amikor a munkásosztályból választottunk hősöket, mint amilyen Bruce Lee is" - közölte a tervek mögött álló csoport egyik tagja.
Az ügyben Kína és Bosznia már felvette egymással a kapcsolatot. A szobrot várhatóan a harcművész halálának harmincadik évfordulóján állítják fel. (korridor)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását