Pepsi-gyár épül Kovásznán
2003. július 02. 16:15, utolsó frissítés: 16:15Pepsi töltőüzemet létesítenek Kovászna városban. Értesülések szerint az ásványvizek minősége miatt esett a választás a fürdőváros környékére, ugyanakkor onnan könnyen el lehetett látni az ország bármely részét. A tervek szerint a gyár 30 ezer négyzetméteres területet foglal el, és 9 hónap alatt szeretnék felépíteni. A kovásznai Pepsi gyár építését kizárólag háromszéki cégekre bízták. A befektetés értéke mintegy 7 millió dollár, a töltőüzem a legkorszerűbb berendezésekkel lesz ellátva. A vállalat szóvivője, Roxana Poede elmondta, hogy a nemzetközi üdítőipari cég kovásznai üzemébe háromszékieket alkalmaznak, így jelentősen csökken a fürdővárosi munkanélküliség. (mixfm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását