Szado-mazo valóságshow arisztokratákkal és piócákkal
2003. június 17. 11:25, utolsó frissítés: 11:25Amikor már azt hittük, hogy a médiában nincs új a nap alatt, történelmi valóságshow-val rukkolt elő egy angol tévécsatorna. A PBS a Manor House című műsorában az Edward-korabeli, úgynevezett szado-mazochista társadalmi rendszert elevenítette fel. A játékosok egy 1905-ben épült, 109 szobás skót kastélyba költöztök be Manderstonban. Adott egy család, akik az arisztokratákat alakítják, a 13 versenyző pedig az ő szolgáikat játssza. Van szobalány, lovászlegény, komornyik és istállófiú is köztük. A játékosok mindennap csak négy órát alhatnak, hiszen a nap többi részében a kastély fenntartásán kell dolgozniuk. A száz évvel ezelőtti viszonyokhoz hasonlóan az alá- és fölérendeltség érvényesül, sőt időnként még piócákat is kapnak a hátukra afféle hagyományos gyógymódként. A nem mindennapi show egy valamiben mégis emlékeztet a maiakra: ebben is van szex, hiszen időnként egymáson segít a konyhalány és az istállófiú. (uno.hu)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását