Öregebb a Föld, mint gondoltuk
2003. június 06. 14:23, utolsó frissítés: 14:23
A Föld a Naprendszer születésének szakaszában az eddig véltnél hamarabb alakult ki, hozták nyilvánosságra kutatásaik eredményeit amerikai tudósok. A Science című tudományos folyóirat pénteki számában megjelent írásában Stein B. Jacobsen, a kutatócsoport egyik tagja azt írta, hogy a Föld - akárcsak a Naprendszer másik három belső bolygója - a Nap születése után tízmillió évvel lényegében már kialakult.
Ekkoriban Földünk mérete a mostaninak 64 százaléka volt. A gyarapodást körülbelül húszmillió évvel később az okozta, hogy bolygónk összeütközött egy Mars méretű égitesttel. A kozmikus karambol nyomán a Föld darabokra szakadt áldozatának anyaga egyrészt megnövelte bolygónkat, másrészt, következtetnek a kutatók, egy jelentős része Föld körüli pályára került, és az anyagrészek összeállásával fejlődött ki a Hold. (index)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását