Irakban marad a dinár, Szaddám Huszein arcképével
2003. június 04. 09:33, utolsó frissítés: 09:33Az iraki központi bank felújította az iraki dinárok nyomtatását, rajtuk Szaddám Huszein megbuktatott előző elnök képmásával - jelentette keddi számában az As-Sark al-Auszat című, arab nyelvű lap. A 250 dinár névértékű új bankók nyomását a bagdadi pénznyomdában végzik, a központi bank helyettes vezetőjének felügyelete alatt. A bank igazgatója, Habib al-Hjun cáfolta a lapnak adott nyilatkozatában azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a közeljövőben megváltozna a nemzeti valuta, bevonnák és elégetnék a forgalomban levő dinárokat. Egy ilyen lépés aláásná a nemzetgazdaságot, ezért a dinár továbbra is Irak hivatalos fizetőeszköze marad - idézett az arab lapnak adott nyilatkozatból az orosz RIA-Novosztyi sajtóügynökség internetes honlapja. (mti)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását