A búcsúzó Concorde-okon már szeretkezni is lehet
2003. május 27. 12:21, utolsó frissítés: 12:21
Szeretkező párra lett figyelmes egy stewardess az egyik Concorde-járaton. A
Miután az iraki háború miatt megcsappant az érdeklődés a transzatlanti járatokra, a brit légitársaság kezdeményezte a Concorde járatok leállítását. Az Air France hasonló okokra hivatkozva október 31-ig üzemelteti csak a járatokat. A két társaság 27 éve használja a szuperszonikus repülőket. A 18 kilométer magasan, óránként 2100 kilométeres sebességgel közlekedő, Londonból három és fél óra alatt New Yorkba érő Concorde-ok utasforgalma soha nem tért vissza a korábban szokásoshoz azóta, hogy 2000. július 25-én az Air France egyik ilyen gépe Párizs mellett, felszállás közben lezuhant, 113 ember halálát okozva. (origo)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását