Rács mögött az "egy idõben két helyen"t játszó ikerpár
2003. május 23. 11:03, utolsó frissítés: 12:24Börtönbe került az a német ikerpár, amely fiatalabb gyerekeket ijesztgetett azzal, hogy varázslat révén egy idõben két helyen is fel tud tûnni. A bíróság két év kilenc hónapra ítélte el õket. A testvérpár nürembergi parkokban és játszótereken tevékenykedett tavaly júliusi letartóztatásáig. Jól elõkészített akcióik eredményeként a megfélemlített gyerekektõl pénzt, édességet és egyéb tárgyakat tulajdonítottak el. Az ügyet felgöngyölítõ egyik nyomozó szerint az ikrek technikája az volt, hogy míg az egyik megijesztett és futásra kényszerített egy gyereket, addig a másik az épp menekülõ elé lépett egy sarok mögül. A terrornak akkor lett vége, amikor az egyik sírva fakadó gyermek a szüleinek bevallotta, hogy a testén található zúzódásokat egy rejtélyes fiú okozta, aki egyszerre két helyen is képes megjelenni. (korridor)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását