Szilikonból melltartót
2003. május 19. 11:34, utolsó frissítés: 11:34
Nagy lehetőségeket látnak a fehérneműgyárosok egy francia újításban, a szilikon alapanyagú, egy darabból öntött melltartóban. Az ötletgazda, Didier Roffidal, az észak-franciaországi Roubaix textilipari főiskolájának munkatársa három éven át dolgozott az elképzelés megvalósításán, s azt reméli, hogy a 2004-ben piacra kerülő újdonságból az első évben legalább 150 ezer darabot sikerül eladni.
A kiindulópont az volt, hogy egyszerűsíteni kellene a melltartó-gyártás legalább tizenöt aprólékos munkafogásból álló folyamatát. Az eredmény: a hagyományos melltartók gyártásához szükséges jelenlegi közel félóra helyett mindössze fél percbe telik a bőrrel érintkező szövet belesimítása és a szilikonmassza belepréselése az öntőformába, a gyártás költsége pedig a jelenlegi egyötödére csökken.
A szilikonos melltartó készülhet akár merevítővel, akár anélkül; az öntési technológiának köszönhetően azonban a merevítős változat is simulékonyabb, kényelmesebb - a felhasználók szempontjából inkább kebelbarát - mint a hagyományos modellek. - A szilikon rugalmasan elosztja a terhelést, és akik kipróbálták, azt mondják: nem is érezni, hogy merevítő betét van a melltartóban - idézte Roffidalt az AFP francia hírügynökség.
Az új anyagban számos felhasználási lehetőség rejlik. Máris jelentkeztek olyan gyártók, akik színezett, vagy csillámporral kevert anyagból öntenének ilyen, esetleg érdekes áttört mintákkal változatossá tett melltartókat-fürdőruhákat. További előny, hogy a szilikon ellenáll a strandok vizében lévő klórnak, a sós tengervíznek és a nap ibolyántúli sugárzásának is. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását