Udvarias rendőrök a háromszéki üdülőtelepeken
2003. május 14. 12:10, utolsó frissítés: 12:10A turistaidény miatt több rendőrt vezényelnek ki a háromszéki üdülőtelepek környékére. A Kovászna megyei Közlekedésrendészet elindította a „biztonságos közlekedés” című programot, amely a baleset-megelőzésre fekteti a hangsúlyt. Mivel a turistaidény miatt főleg hétvégenként sűrűsödik meg a járműforgalom - és kevés a parkolóhely - a következő időszakban több rendőrt vezényelnek az utcákra. Háromszéken főként a rétyi és besenyői tó környékére, illetve Bálványosra, Kovászna városba és a Hatodra helyeznek ki több rendőrt. Ioan Huţanu, a Közlekedésrendészet parancsnoka elmondta, hogy ezzel az akcióval párhuzamosan a közlekedési rendőrök viselkedésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Azok illedelmesen be kell, hogy mutatkozzanak, ellenkező esetben fel lehet jelenteni őket a rendőrparancsnokságon. (mixfm)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását