A Szent György-napok egyre szemetesebbek
2003. május 05. 17:59, utolsó frissítés: 17:59Évről-évre egyre több szemét gyűl össze a Szent György-napok alatt. Az elmúlt évhez viszonyítva idén 10-15%-al nőtt a hulladékmennyiség, azaz a három nap alatt 30 utánfutónyi szemetet gyűjtöttek össze a Köztisztasági Vállalat alkalmazottai. A város névadójának ünnepe előtt 25 új szemetest helyeztek el a központ területén, és 20 mozgó vécét állítottak fel, vagyis 12-vel többet, mint tavaly. Szombat-vasárnap hajnali 3 órakor kezdte a munkát a 37 takarító, hétfőn pedig 57-en gyűjtötték a hulladékot. (mixfm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását