"Egy terrortámadással megtisztelnék Romániát"
2003. március 24. 15:35, utolsó frissítés: 21:52
A Marius Tuca Show csütörtöki meghívottja, Cristian Tudor Popescu szerint "egy terrortámadás megtiszteltetés lenne Románia számára", mivel – következik Popescu magyarázata -- végre biztosak lehetnénk benne, hogy valaki komolyan vesz minket.
Adrian Nastase kormányfõ korábban kijelentette, hogy Románia nem tartja kívánatosnak az iraki háborút, de a terrorizmus elleni harcban az ország vezetésének álláspontja világos, azaz támogatja a Szaddám-ellenes koalíciót. A kormányfõ ugyanakkor arra szólított fel, hogy a politikai elit csak egységben léphet fel Romániai nemzeti érdekeinek érvényesítéséért.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását