Bush szomszédja béketüntetéseket szervez
2003. március 12. 10:35, utolsó frissítés: 11:29
A Dallas mellet élõ John Wolf békeaktivista úgy határozott, hogy egy házat vásárol a mindössze ezer lelket számláló texasi Crawfordban, ahol George W. Bush amerikai elnöknek is van egy farmja. A férfi az elnök birtoka mellet lévõ házat szúrta ki, és vásárolta meg. Wolf nyilvánosságra hozta, hogy birtokán összejöveteleket rendez, ahol olyan témákat vitatnak majd meg, mint például az iraki háború ügye. Hozzátette, hogy új birtokáról valószínûleg béketünteséket is szerveznek az elnök által csak "nyugati Fehér Ház"-ként emlegetett Bush birtok mellett.
Wolf az 54 ezer dollárért vásárolt házat egy úgynevezett "békeházzá" kívánja átalakíttatni. Elmondta, hogy a házon különbözõ vallású emberek, muzulmánok, katolikusok és kvékerek is dolgozni fognak. A kertben lesz médiacentrum és a különbözõ hívõknek elkülönített épület a vallásgyakorlásra.
Crawford polgármestere Robert Campbell azt nyilatkozta a Dallas Morning News-nak hogy a "házon tartják majd a szemüket". Hozzátette, hogy "nem engedik meg az embereknek, hogy itt cirkuszoljanak. Ha tüntetni akarnak, akkor menjenek Washingtonba." (index)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását