A sörhasért is a gének a felelõsek?
2003. január 10. 10:53, utolsó frissítés: 10:53
Olasz kutatók úgy vélik, hogy sikerült megállapítaniuk, milyen emberek hajlamosak sörhas "növesztésére". Noha az érintettek eddig is védekezhettek azzal, hogy õket sajátos testalkattal áldotta meg a végzet, most azonban tudományos alapon is kikérhetik maguknak a becsmérlõ megjegyzéseket.
A Nápolyi egyetem néhány tudósa ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy férfiaknál a sörhas kialakulásához leginkább egy meghatározott jellegû génállomány járul hozzá. A vizsgált személyeknél azt tapasztalták, hogy ugyan van szerepe a kövér "sziluett" elleni küzdelemben a sportos életmódnak, vagy a diétának, ám mégis úgy tûnik, hogy érintett embertársaink esetében a külalakot határozottabban befolyásolja génállományuk.
Persze, a kutatók azért hangsúlyozták, hogy a genetikai alapokon nyugvó alak inkább idõskorban "elkerülhetetlen" - és akkor is csak abban az esetben, ha a korábbi életszakaszokban kevésbé egészségorientált életmódot folytatott az érintett férfiszemély.
A sörhas-ügy fõ vádlottja pedig az ACE, vagy angiotenzin konvertáló enzim, amely a vérnyomásunk szabályozásában játszik fontos szerepet. Azt tapasztalták, hogy egy bizonyos, DD-ként ismert genetikai variánsa felelõs a has körüli terület zsírsejtszámának megnövekedésért. Így, a tudósok szerint genetikai vizsgálatokkal már azt is meg tudják jósolni, hogy mely férfiak aggódhatnak életük késõbbi szakaszában a sörhas-képzõdés kockázata miatt.
A kutatás alapját egy átfogóbb, szív- és érrendszeri megbetegedések körében végzett felmérés szolgáltatta, amelyben közel 1000, 25 és 75 év közötti férfit vizsgáltak meg.
Az ún. DD változatú génállománnyal rendelkezõ férfiak esetében a statisztikai adatok azt mutatták, hogy majdnem kétszer nagyobb a valószínûsége annak, hogy idõsebb korukban sörhas növeli majd tekintélyüket. (korridor)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását