Egérhere-habzsolás gyermekáldásért
2003. január 07. 10:16, utolsó frissítés: 2003. január 08. 11:08Kedvelt fogássá vált az egérhere a tajvani vendéglõkben, miután öt terméketlen házaspár is kijelentette rövid idõn belül, hogy ez a csemege segítette õket gyermekáldáshoz. Az egérgolyó-boom akkor kezdõdött, amikor egy pingtungi bulldózer-sofõr, Hsueh Ting-fu a sajtónak elmondta: a herék hosszas meddõségnek vetettek véget, pedig már minden orvos feladta a reményt. Feleségével egy helyi étteremben lakmározott be két hónappal ezelõtt a természetes gyógydrazséból, majd baráti tanácsra még hat kiló nyers egérherét vittek haza magukkal. Az eredmény nem váratott magára. A vendéglõs se panaszkodhat, mert azóta a herét is herével eszik zsúfolt éttermében a vendégek. (ökörszem)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását