A hangos nyögések miatt kellett bezárni egy berlini bordélyt
2002. december 20. 10:33, utolsó frissítés: 10:33A berlini hatóságok bezárattak egy nyilvános házat, mert a vendégek kéjes nyögései olyan hangosak voltak, hogy túllépték a törvényben megállapított határértéket. A bíróság szerint a környéken több bordély is mûködik, de azok jóval diszkrétebbek. A Zwielicht nevû klub mûködése fõleg a ház többi lakóját zavarta. Az egyik lakó elmondta: a klub limuzin-szolgálatot is mûködtetett, így autók jöttek-mentek, az emberek ajtókat csapkodtak, és hangosan beszélgettek az utcákon. Mások szerint az is bosszantó volt, hogy a férfi vendégek nagy része mindössze fürdõköpenybe érkezett a ház elé. (index)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását