Bíróság elé állítanak egy bolgár bikát
2002. november 29. 11:35, utolsó frissítés: 11:35
A Szófia melletti Kardzsali városban úgy döntöttek, hogy bíróság elé állítanak egy bikát. A szarvasmarhát azzal vádolják, hogy megölte gazdáját, a 43 éves Dimitar Csonovot. A bíróság szóvivõje a Trud magazinnak elmondta, hogy valóban igen ritka, amikor állatokat állítanak törvényszék elé, de az eljárás célja az, hogy minden körülményt a legalaposabban tárjanak fel, mert lehet, hogy más volt a tettes. Hozzátette, ha azonban a bikát bûnösnek találják, akkor nem kell folytatni a nyomozást.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását