Krajova: pisilésért elbocsátás jár
2002. november 27. 12:40, utolsó frissítés: 12:40Egy krajovai cég vezetõsége megtiltotta alkalmazottainak, hogy a munkahelyi vécét használják, mivel behordják a talpukon a faforgácsot, és a kezükkel összekenik az ajtó kilincsét. A cég igazgatója, hogy biztosítsa a rendelet betartását, leblokkolta az elektronikus kártyákat is, amelyek segítségével munkásai bejuthattak a mellékhelyiségbe. Egy veseproblémával küszködõ dolgozójuk a minap megpróbált engedélyt kérni a részlegvezetõtõl, de elutasító választ kapott. Ezért nem volt más választása, kényszerûségbõl belevizelt egy dobozba. Az igazgató. ahogy a fülébe jutott az eset nyomban elbocsátotta az illetõt. Utólag a vezetõ mindent tagad, szerinte nincs megtiltva a vécézés, és az alkalmazottat az illetlen pisilésért bocsátotta el. (ez)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását