Az amerikai fiatalok nem találják Irakot a térképen
2002. november 21. 12:36, utolsó frissítés: 12:36
Noha az Egyesült Államokban kora nyár óta a vízcsapból is Irak neve folyik, az amerikai fiataloknak csak mintegy 13 százaléka tudja elhelyezni az országot a térképen. A National Geographic magazinban megjelent felmérés szerint ugyanilyen tanácstalanok a 18-24 év közötti fiatalok, ha Iránt vagy Izraelt kell megmutatni a földgömbön. Több mint négyötödüknek Afganisztánt sem sikerült megtalálnia, noha 58 százalékuk tisztában volt azzal, hogy a tálibok és az al- Kaida ehhez az országhoz kötõdik.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását