Kiselejtezték a terrorista agyakat
2002. november 21. 12:15, utolsó frissítés: 12:15
Eltûnt a német Vörös Hadsereg Frakció három, 1977-ben a börtönben öngyilkosságot elkövetett vezetõ terroristájának agya, melyeket tanulmányozásra annak idején egy tübingeni laboratóriumba vittek. A közelmúltban a szélsõbaloldali terroristacsoportot alapító - és 1976-ban szintén furcsa körülmények között fogságban meghalt - Ulrike Meinhof agyának sorsa szerepelt a hírekben, miután Meinhof lányai a magdeburgi egyetem professzorától ügyészségen keresztül követelték vissza édesanyjuk "tanulmányozásra visszatartott" agyát.
Az egyik lány, Bettina Roehl szerint Bernhard Bogerts professzor azt akarta megvizsgálni, hogy a Meinhofon a 60-as években végzett agydaganat-mûtét befolyásolta-e az egykori újságírónõt, hogy a terrorizmus útját válassza. A lányok kérésére az egyetem a múlt héten bejelentette, hogy visszaadja Ulrike Meinhof agyát a családnak, és hogy Bogerts kutatásának eredményeit nem hozzák nyilvánosságra.
Richard Meyermann professzor - az õ laboratóriumában végezték el az 1977- ben meghalt Andread Baader, Gudrun Ensslin és Jan-Carl Raspe agyvelején a boncolást - a lap szerint úgy nyilatkozott, hogy ezek az agyak már nincsenek náluk, valószínûleg megsemmisítették õket "helyhiány" miatt. Errõl azonban semmilyen adat, feljegyzés nem született.
A Vörös Hadsereg Frakció, (Rote Armie Fraktion), amelyet Baader-Meinhof csoportként is emlegettek, az 1967-68-os nyugat-berlini és NSZK-beli diákmozgalom radikális szárnyából nõtt ki. Elõször 1968 nyarán egy nyugat- berlini áruház felgyújtásával hívták fel magukra a figyelmet, majd a 70-es években pokolgépes merényletekkel, gyilkosságokkal, emberrablásokkal váltak hírhedtté. Õk rabolták el és ölték meg Hans-Martin Sleyernek, a német gyáriparosok szövetsége elnökét.
Baader, Ensslin és Raspe 1977 októberében követett el - a nyugatnémet hatóságok szerint - öngyilkosságot, miután meghiúsult a börtönbõl kijuttatásuk. (Társaik túszszedõ akcióval próbálkoztak "kicserélni" õket, a Mozambikba térített Lufthansa gép 86 utasát azonban egy nyugatnémet kommandó kiszabadította.) A RAF még a 80-as években is végrehajtott több gyilkos merényletet. A szervezetrõl, Ulrike Meinhof haláláról Margarethe von Trotta készített emlékezetes filmet Ólomidõ címmel. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását