Vegyes cellák a börtönökben
2002. október 19. 22:04, utolsó frissítés: 22:04
A thaiföldi börtönökben rövid időszakokra összezárják a nőket a férfiakkal, hogy megakadályozzák a homoszexualitás terjedését a börtönlakók körében. A börtön felügyelői szerint nem engedik meg a testi kapcsolat kialakítását a foglyok között, hiszen a rabok az összezárás ideje alatt közvetlen felügyelet alatt állnak majd.
Azért szeretnék ezt az eljárást gyakorlatba ültetni, mert rájöttek, hogy a rabok többsége “szebbnek” látja egy idő elteltével cellatársát, mint a másik nem képviselőjét. Ha ezzel az eljárással csökkenteni tudják a homoszexualitás terjedését, kiterjesztik a gyakorlatot az ország többi börtönére is. (ananova)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását