Nem keresztelhetik bin Ladennek a gyereket
2002. szeptember 06. 13:08, utolsó frissítés: 2002. október 12. 21:07Pert indítana a német hatóságok ellen az a török házaspár, amelynek Németországban megtiltották, hogy gyereküket Osama bin Ladennek kereszteljék. A hatóságok főleg azzal indokolják döntésüket, hogy a név nemcsak a német, hanem a török utónévkönyvben sem szerepel. A hivatalos előírások szerint a utónév meg kell, hogy feleljen a gyerek nemének, nem szabad nevetségessé tennie a gyereket, valamint nem szabad sértőnek lennie. Mivel az afgán vezér nevét sértőnek tartják, és Törökországban, a pár hazájában se fogadják el hivatalosan utónévként, ezért a szülők kérése teljesen lehetetlennek tűnik. (reuters)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását