Csak nőket fuvarozhatnak a taxisok
2002. szeptember 03. 10:53, utolsó frissítés: 2002. október 12. 21:07
Női taxitársaság kezdte meg működését Irán szent városában, Komban.
A kizárólag női kézben lévő vállalat tíz autóval kezdte meg szolgáltatását a Teherántól 125 kilométerrel délre fekvő város utcáin, és reggel 7-től délután 4-ig áll ügyfelei, elsősorban a középiskolás lányok rendelkezésére.
Az iráni rádió megfogalmazása szerint az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a nők kizárólagosan női kiszolgálásban részesülhessenek. A vallási hatóságok már hosszú évek óta követelik, hogy egyebek közt külön kórházak, parkok, rendőrőrsök és kultúrközpontok nyíljanak nők számára. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását