Visszaszámlálás: XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
Horváth Zsolt 2002. július 04. 14:09, utolsó frissítés: 14:09Egyet fizet, hármat kap. Politikusok rövidnadrágban, polgári kibontakozás Európában. Mert kormányok, családok, szerelmek és barátságok születnek és dőlnek meg egy-egy kocsmai asztalnál. A rendezvényről #b#Illyés Szabolcs#/b# szervezővel beszélgettünk.
Transindex: Tavalyelőtt indult a képlet: egy olyan nyári rendezvény, amely egyszerre szabadegyetem és diáktábor...
2000 januárjában jött létre a megegyezés, a hagyományosan politikai jellegű szabadegyetemként létrehozott Tusványos szervezői, és a KMDSZ között arról, hogy egyesítjük a két elképzelést, azaz a szabadegyetemét és a diáktalálkozóét. Abban az évben merült fel ugyanis a KMDSZ berkeiben a gondolat, hogy mindenképpen újra kell indítani a Homoróddal megszakadt diáktalálkozók folyamatát.
A szándék létezett, viszont a KMDSZ-nek nem volt megfelelő anyagi fedezete. Ezzel párhuzamosan a Tusványosi tábor szervezői nyitni szerettek volna a diákság, az ifjúság fele. Így találtunk egymásra, azzal az előre kikötött feltétellel, hogy a KMDSZ sem szól bele a politikai programokba, nem szervezi, és nem határozza meg a délelőtti programok menetét, de ennek fejében függetlenséget élvez a délutáni, szabadidős és a szakmai programok megalkotásában.
Az ősszlogen azaz a "politikusok rövidnadrágban" egy kellemes, és nem kevésbé figyelemfelhívó ötlet volt. Az idei téma, a "polgári kibontakozás" sokkal elméletibb!
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem minden évben megpróbál találni egy a határon innen és túl is aktuális témát, vezérfonalat. Ez hol játékos, fiatalos, lásd "politikusok rövidnadrágban", hol konkrét történelmi vagy akár politikai töltetet hordozó, például a "Tíz évvel a Napforduló után".
Most a magyarországi választások, az RMDSZ-en belüli reformok szükségessége, valamint a Szövetség belső konfliktusai, az úgynevezett "Polgári Szárny" megalakulása sugallta a Polgári kibontakozás Európában címet. Ugyanakkor egész Európában választási évet élünk, egy bizonyos jobboldali előretörést figyelhetünk meg, a polgári pártok bizonyos térnyerése érzékelhető.
Ha a fellépő politikai irányultságoktól eltekintünk, Tusványos valahol a szakmai továbbképzésről is szól...
Amióta tavaly saját lábakra állt a KMDSZ diáktábora, a Szejkefürdőn megrendezett Erdélyi Diáktalálkozó -- és ezáltal a KMDSZ megszervezte Erdély legjelentősebb diák- és ifjúsági találkozóját, ráadásul nem is kis sikerrel --, egyre markánsabban jelenhet meg a szakmaiság a Tusványosi tábor programjában. Ebben az évben is megpróbálunk különös jelentőséget adni a szakmai programoknak, azzal a céllal, hogy az egyetemi elszigeteltséget, a szakmai barbárságot átlépve úgymond friss levegőt fújjunk a poshadt erdélyi világba. Neves előadókat, elméleti szakembereket várunk, olyan személyiségeket, akik világszinten, vagy legalább magyarországi viszonylatban fontosak. Reményeink szerint meg tud maradni ez a tábor az erdélyi nyár egyik legfontosabb eseményének, egy magyar-magyar, magyar -- román és Kárpát-medencei találkozónak.
És persze még mindig ott a Fanta, buli, meg a haverok...
A szejkei Diáktalálkozó után folytatódik a bulik, koncertek tömkelege, így részt vesznek magyarországi, erdélyi magyar és román együttesek, és minden nap hajnalig tartó bulikra lehet számítani. Mint az elmúlt években, természetesen, most is különös jelentőséget kap a szórakoztatás. Tudjuk azt, hogy a jó gondolatok a sör mellett születnek, kormányok, családok, szerelmek és barátságok dőlnek meg és születnek egy-egy kocsmai asztalnál, egy-egy buliban. És ebben az évben is folyik majd a sör, és tombol a buli Tusnádon. Délelőtt politika, délután szakmai rendezvények, elemzések és viták, és este - bár inkább egész nap - buli és szórakozás. Három egyben!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását