Személyes történelem
Simó István önéletírása 2002. április 23. 16:30, utolsó frissítés: 16:30Május elseje mindég nagy élmény úgy a gyermekeknek, a legényeknek, a leánykáknak. Mindenki vár valamit ettől a naptól, a leánykáknak is a szomszéd gyermek vagy testvére tesz egy kicsi zöld ágat, mert a mi falunkba olyan volt a szokás, május elsejére zöld ágat tettek leánynak, leánykának.
Hát mi is készültünk erősen. Már egy héttel azelőtt tárgyalni kezdtük, hogy lesz, mint lesz, vártuk a Gábor véleményét. Egy pár nappal azelőtt megtudtuk, nem jó nagy csoportba menni, meg kell oszolni, úgy könnyebb. A falu fölött, ahol az erdő kezdődött egy magán emberé volt, künnebb az egyházé, Lévai Józsi bá őrizte. Akkor este sokszor megzavarta a legényeket, mert erősen megmocskolták a növendék fákat. Az erdészek is féltették. Még ágat nem bánták volna -- de milyen a legény és a divat is? Egy ilyen fiatal fa nagy kár volt. Kellett 10-15 év amíg ekkorára nőtt. Csak bükkfát volt szabad tenni, minden más fajta fa csúfságnak számított volna. A gyermekek igaz csak ágakat vágtak, nem is bírták volna a nagy fát.
Gábor erről tájékoztatót tartott. Kiválasztott engem és Nagy Jóskát. Gábor a testvérének, én is a testvéremnek, Nagy Jóska a szomszéd leánykának akart ágat tenni. A terv úgy szólott, idejébe, már délután megyünk, akkor még Józsi bá sincsen ott, az erdőpásztor sem jár, nappal lehet válogatni a szebbjéből, egy tanorokba megvárjuk, amíg sötét lesz, mert napvilág szégyen bejönni a faluba. Úgy is lett.
Gáboréknitt volt a találkozó, a szüleink is elengedtek, mert hát eccer csak meg kell kezdje a gyermek az első lépést a legénység felé. Amíg legény lenne, addig be kell tanulni. Idejébe jelentkeztünk Jóskával, Gábornak volt egy kurta nyelű kis baltája, azt kireszelte, kifente, előre meg volt mondva, nekünk nem kell fésze, egy baltikó bőven elég három gyermeknek. Nőtt a májunk, hogy Jóskával a főnök éppen minket választott ki maga mellé. Ez nem kicsi dolog. Szinte sajnáltuk a többieket, mi lesz velük vezető nélkül, hogy tudják lebonyolítani? Mert megtudtuk, hogy mindenki készül és irigykedve néznek reánk Jóskával, de mi a tervet nem árultuk el nekik, hogy milyenkor megyünk és hová, pedig szerették volna tudni, de Gábor kioktatott, ha megmondjuk nekik, mászkálnak utánunk, lármáznak, zajongnak, elkap az első erdőpásztor.
Elindultunk a Koncokon átal nagy kerülővel, mintha nem is az erdőre mennénk. Gábor a baltát bedugta a kabát alá, mert az is ki volt adva, ujjast is vinni kell, mert este hűvös lesz de csak úgy kolimpárul vettük, a baltika jól elfért alatta. A szántóföldeken mentünk, már mind ki voltak vetve a földek, meg voltak szántva. Beértünk az erdőbe, a madarak szépen szóltak -- úgy naphaladat felé lehetett -- a szemünk a madárfészkeket is kereste, de Gábor reánk szólt, hagyjátok most a madarászást, mert zöld ágért jöttünk, nem madarászni.
A nagy fák oldalán volt egy szép terjedelmes ág: -- Ez az ág, ez lesz jól a kapun. -- vágta le. Csináltunk három csomót, a legszebbet Gábor csomójába tettük. Úgy belebolondultunk, ez is szép, az is szép, a másik még szebb, az egész erdőt le akartuk vágni, eccer csak azon vesszük észre magunk, akkora három halom ág van, lenne három szekérrel. Akkor megválogattuk a szebbjét. Eléggé sajnáltuk otthagyni egy részit, de így is alig bírtuk. Nem is tudtuk a számítás szerint fölvenni a vállunkra, hanem húztuk a földön.
Kijöttünk az erdőből, egy tanorokban a gyepű mellett letáboroztunk. Szürkülődött. Lehetett hallani fejszevágásokat, gyermekzsummogásokat, egy-egy csapat ment az erdő felé, mi csak hallgattunk, az ujjast fölvettük, már hűvös kezdett lenni. Boldogok voltunk, túljártunk az egésznek az eszén, nem kell sötétbe bukdácsolni. Sötétbe nem is lehet szépet kapni, Józsi bá is megfoghat. Erősen boldogok voltunk. Még egy kicsit vártunk, sötétedjék, elindultunk, nem is mentünk az úton, ne találkozzunk senkivel, a földeken kerültünk. Idő volt bőven, és Gábor kioktatott a további teendőkről. Elmagyarázta, a nagy legények is csak virradat előtt egy órával teszik fel a zöld ágat, mert hanem ellopják, aki előbb fölteszi, az egész éjjel kell, hogy őrizze, tehát ha mi is a nagy legények nyomdokaiba akartunk járni, ilyen formán kell csináljuk.
A Gáborék kertjük hátrajárt a patakra, a patakon erről a Koncok tanorokja, az utasítás így szólott: a Koncokon bé, a patakon átal, a kerten elé. Ott egy fa alatt elhagyjuk az ágakat, ott csendesség van, senki nem jár. A valódi legények ezen az éjjelen nem alusznak, de nekünk így szólott az utasítás, a pajtába lefekszünk. A kicsi jászolba van hely, borjú éppen nem volt. Nappal Gábor szalmát készített oda.
Úgy is lett. Átal a patakon, elé a kerten, a kert közepébe megálltunk, egy fa alatt. A csűrig ne menjünk elé, ha ott keresnek is, itt nem keresik a kert közepébe. Be a pajtába, azt mondja Gábor, a legényeknél olyan a szokás, -- hallotta mikor beszélték -- amék legény nyárba künn hál, de különösen a süldőgyermek féle, éjjel kiviszik mikor alszik. Hallotta, hogy egy bérest, aki az udvarba az istállóba hált egy kicsi ágyba, mikor aludt, szépen megfogták ágyastul, -- simán vitték, ne ébredjen meg -- közel volt a patak, bevitték a patak közepébe, letették a vízbe, akkor beledobtak a vízbe kővel, reája pröckölt a víz, megébredett, nézett szét, a víz csobogott alatta, kezdett imádkozni:
-- Alul is csillag, fölül is csillag, alul is ég, fölül is ég, -- mert a víz tükrébe látszódtak a csillagok -- Istenem, hol lehetek? Drága nagy Isten, mutass utat! -- Le akart szállni az ágyból, hát vízbe ért a lába.
Kioktatott Gábor, nehogy mi is így járjunk, kettős rúddal, ganyéhányó villával betámogattuk az ajtót, lefeküdtünk. Egynek sem jutott eszébe, hogy lesz a fölkelés, hogy ébredünk meg.
A Gábor testvére, Anna tudott az akcióról. Mikor virradt, kinézett, hát semmi zöld ág a kapun. Úgy pendelyben szaladt hátra a pajtába, gondolta, ott vagyunk. Hát nem tud semmiféleképpen bejönni, jól bé volt támogatva. Kiabált, de úgy aludtunk, semmit sem hallottunk. Szerencsére eszibe jutott Annának, bement a csűrbe, ahol a marháknak adnak enni, -- falun úgy hívják könyöklő ajtó, -- az kifele nyílik a csűr fele, nem tudtuk betámasztani, nem is jutott eszünkbe, ott is ellophatnak. Tehát Anna ott bejött, el kezdett rázni, fölugrottunk, hát már jól lehet látni, percek kérdése, megbukik az akció!
Hátra a kertbe. Hát, Uram teremtőm! Mikor az úton és a szántóföldeken keresztül húztuk, a patakon, a vízen által, tiszta por, sár lett az egész zöld ág... A sötétben nem láttuk és meg sem gondoltuk, ha a földön húzzuk, a por fölszáll. Gábor azt mondta, csak a legalsó porosodik el, arra végre egy jó terjedelmeset ki választottunk mindenik, arra raktuk a többit, de a por fölszállt, a patakba vizet is kapott, tiszta sár volt. Gábor gyorsan cselekedett, Anna is segített, -- még mindig pendelyben volt -- kiválasztották, amék szebbecske volt, hamar elévitték a kapura. Jóskával mi is válogattunk, de tiszta egy sem volt és ki is virradt teljesen. Sietni kellett. Egy-kettőt fölkaptunk a tisztábbjából, megfutamodtunk hazafele -- nem laktunk túl messze --, még nem igen jártak olyan korán az úton a népek, szerencsére nem is találkoztunk senkivel.
Hazaértem, hamar odaállítottam egyet a kapu sorkához, -- léces kapunk volt -- oda is akartam fűzni be, hát Zsuzsika, a testvérem, mint Simény Anna, ő is jött ki pendelybe, őt is izgatta, lesz-e zöld ág. Bízott, tudta én oda vagyok és neki meg is pustintottam titokban, hogy Gáborral megyek. Ő sem beszélt más legénykével, de már ott állott a leányságnál, hogy kellett volna zöld ágacska. Meglássa a nagy sáros ágakat, odafut:
-- Mit csinálsz? Megbolondultál? Honnan hoztad ezt a mocsok, sáros ágat? -- szidott. Kezdte tépni le. Összemarkolta. Azt mondja -- Ejsze nem teszel ki kacagásnak az egész falunak! -- Hátravitte a favágóra, befutott, fázott is, de félt is, valaki meglátja pendelyben. Apám is éppen kijött. Zsuzsika elpanaszolta mit csináltam, vigyorogta, nem szólt semmit.
Én azt sem tudtam, mi van velem. Az az előre kidolgozott, megfontolt akció így megsemmisüljön! -- gondoltam. -- Ez csak álom, ez nem lehet igaz! -- De készülni kellett az iskolába. Az étel sem kellett, Zsuzsika olyan mérges szemeket vetett reám, hogy zöld ág nélkül maradt.
Az iskolába a többik beszélték, hol jártak, mit csináltak, hogy énekeltek a nagy legények, Józsi bá mék legényeket kergette el, a legények hogy csapták bé Józsi bát. Az erdőnek egyik felébe fésze fokkal kezdték ütni a fát, mintha vágnának. Józsi bá futott oda. Addig a másik felébe fűrésszel levágták a nagy fiatal fákat. Mék gyermek méknek vitte. Megfaragták a zöld ág oldalát, milyen verset írtak rea tintaceruzával, mert a nyers fára szépen fog a tintaceruza.
Mi csak hallgattunk Jóskával, senkinek, semminek éreztük magunkat, nekünk nem volt mivel dicsekedni. A pajtába az ajtót bétámogatva aludtunk abba a tudatba, mi járunk el a legügyesebben, leg-nagylegényesebben, miénk lesz a legszebb zöld ág, nappal választottuk. Ekkora csalódás! Kezdtünk kiábrándulni a főnökünkből, beláttuk, az nevet, aki utoljára nevet. Mi akartuk sajnálni a többi, hogy vezető nélkül mi lesz velük! Mi szorultunk sajnálatra, mi ittunk előre a medve bőrére -- így nézett ki a süldő, kezdő legénykéknek a május elseje.
Május elsejei formaságok
Most leírom, hogy nézett ki a Legényeknek, a Leányoknak a május elseje, mit akartunk mi utánozni. Még később kellett volna jönni ennek a leírásnak, de ha már emlegettem május elsejét, teljes egészében bemutatom. Mikor közeledett május elseje, amék Leánynak nem volt szeretője, már előre mondogatta:
-- Nekem nem lesz zöld ágam! Ki hozzon? Nincs ki hozzon! -- Még az ilyen leánynak az Anyja, ha beüti magát a szomszédba, az is célozgatott:
-- Ennek a mi lányunknak nem lesz zöld ág, nincsen szeretője! -- Ezt azért tették, ha véletlen, mégis megtörténik, bevágódik, nem lesz ág, akkor mondják: -- Mi nem is vártuk! Mi tudtuk, hogy nem lesz! Pedig titokban reménykedtek.
Hol a szomszéd legényt környékezték, hol valami rokon legénynek már előre a lány kötött egy pár karmantyút vagy egy zsebkendőt adott. Vagy volt olyan legény, udvarolt volna neki, de sem neki, sem a szüleinek nemigen tetszett. Május elseje előtt a leány ha olyan helyen találkozott, úgy nézett a szeme közé, a legény gondolkodóba esett:
-- Hátha-hátha meggondolkozott ez a leány! Megpróbálom, zöld ágat viszek neki, hátha mégis csak szóba áll! -- A leány azt számította, az egész falu nem tudja miféle zöld ág, csak legyen, egy pár nap elfér a ház előtt.
Volt amék leánynak a szeretője katona vagy munkára volt. Itt is gondolkodni kellett. A legénynek a barátja vagy rokonja vállalta a zöld ág-vitelt, nem tehették ki a leányt annak a csúfságnak, hogy reggel ne legyen zöld ág. Mert május elsején reggel, mikor vitték a tejet korán a csarnokba, mindenkinek járt a feje, betekintettek a leányos házakhoz, amék asszonynak nem volt mit vinni, hogy a csarnokba mehessen, az ellépett a boltba. Amég odáig ment, meglátta kinek van, kinek nincsen zöld ágja. A falu másik feléből is jöttek a boltba, ott már megtudta azoktól. Egy óra leforgása alatt mindenki tudta, kinek mekkora volt -- még a háznál fönnebb ért, olyan magos -- kinek nem volt. Azt éppen nem tudták, kinek ki tette, annak kellett egy pár nap, amíg egyik komámasszony megtudta a másiktól, a legények is elbeszélték, meg a nagy zöld ág oldalán be volt faragva, emlékversek írva és ha nem is egészen kiírva, de legalább két betűvel ott volt a legénynek a neve. Olyan is történt, a leány reggel levakarta a nevet. Az ág az kellett, de a legény nevét nem akarta, hogy a szomszédok olvasgassák.
Volt olyan is amék lánynak csúfságból száraz töviset tettek, az ilyen leány, ha nem kelt korán fel, egy-kettő meglátta, elég volt, tíz perc alatt tudta a falu. Ez olyan úrhatnám, büszke leányoknál fordult elő, aki mindég más falusi legényekkel, félúri legényekkel társalgott. Azok ilyenkor nem jöttek zöld ágat vinni, a helybéli legények kicsúfolták. Tehát május elseje előtt ilyenekkel kellett számolni.
Izgalomba volt az egész falu. A legények is készültek. Már a mi időnkbe be volt jőve a villanylámpás, azzal jól lehetett dolgozni és kicsi fűrésszel. A fejsze messze hallott, csattogott. Mint említettem, Lévai Józsi és az erdőpásztor mindég leselkedtek, be kellett csapni őket.
Este a legények énekszóval kivonultak, a falu felett az erdő mellett van egy szép nagy domb, a teteje egyenes. Diákdombnak hívják. Senki nem tudja, honnan kapta a nevét. Ott összegyűlt az összes legény, s tárogató vagy klánéta. László Dénes -- csúfnevén Briga -- erősen nagy klánétás volt, erősen szépen tudott klánétálni, akármilyen rossz klánéta neki úgy szólott, mint egy új. Briga nélkül el sem lehetett képzelni az ilyen összejöveteleket. Ő ottan szépen klánétázott. Mikor eltalálódott, szép idő volt, onnan a falu felett, az erdő mellől szépen hallott az ének, a zene, az egész faluba. A nép hallgatta a nótákat, tudták, mék lánynak mék a nótája, mind elfújták.
A leányok kiültek a tornáncba vagy a kapukba, hallgatták, tudták mék nóta méknek szól, találgatták, mék legénynek a hangja az a szép tenor hang, vagy amék olyan magasan énekel. Nem jött álom a leányok szemére. A gyermekek ott ólálkodtak bizonyos távolságba a legények körül, de a legények nem szerették, hogy hallják, mit beszélnek, mit terveznek. A falu között legtöbbször már ki volt nyílva az orgona, -- falun burusnyánnak hívják, -- minden kapu sorkánál van legalább egy fa, hol fehér, hol rózsaszín burusnyán. Volt úgy, hogy rossz idő miatt nem nyílott ki, még az erdő sem zöldült be, de ritka eset volt. Sokszor eső lett, sár, ilyenkor csak olyan sundán-bundánba ment, de zöld ág akkor is kellett jöjjön, ha az eső egész éjjel csurgott is, a leányok ezzel nem törődtek, esetleg a jó meleg ágyba, sajnálták a szeretőjüket, hogy rossz időbe kell cipelődjenek.
No, de egy szép idős estét akarok lefesteni. Szüntelenül ment a nóta, úgy éféle feléig, úgy is volt, italt vittek ki, odakerült Józsi bá, az erdőpásztor, leitatták, megrészegítették, azok elaludtak. Akkor nem kellett fűrész, csattogott a fejsze, villogtak a villanylámpások, hallott jól be a csattogás a faluba és a felvillanó lámpa fénye is belátszott. A leányok lefeküdtek, de nem igen tudtak aludni. Ki-kihallgattak, gondolták, mikor hallották a fejsze-csapásokat, most éppen az enyémet vágják. Két-három barát összepártolt, nappal ki volt nézve az ág, levágták, kettő fölvette, vitte, egy hátul, hogy ne húzódjék a földön, bevitték, a lányos ház közelébe eldugták, de előre ott az erdőn megfaragták simára az egyik felét, szép emlékverseket írtak rea és vagy a nevét egészen, vagy a kezdőbetűket. Volt úgy , hogy az erdő csak részben zöldült be, rossz idő volt. A faluba belátszódtak amék ki volt zöldülve, mondogatták az emberek, annak a fának a sorsa meg van pecsételve, reggel mikor kivirradt május elsején néztek ki az erdőre, sehol sem volt a zöld fa, beszállott azon éjjel a faluba.
Olyan is történt, két legény is tett egy leánynak. Reggel mikor kiment a leány, elolvasta a neveket, amék legényt nem szerette, azt az ágat hátravitte a favágóra -- minden udvarban van favágó, az udvarnak egy részibe tartják és vágják a fát, ezt hívják favágónak.
A faluba imitt amott van egy-egy májusfa. Ezeknek sem biztos az élete ezen az éjszakán. Ha nem őrzi a gazdája, megkoppasszák. Olyan is volt, kivágták tőből, mert ez szép fejéren ki volt virágozva. Ez a három féle járta: burusnyán, májusfa, bükkfa zöld ág. De a főág, az a bükkfa volt, a más kettő csak kiegészítő díszítő. A nagy bükkfa ág közepébe csináltak egy jó nagy csokrot, erősen szép volt: a májusfa fejér, a burusnyán rózsaszín. Úgy is volt, a salugáter közét befonták burusnyánnal, májusfával, de ez csak kivételes volt a legszebb, a leggazdagabb lányoknak és ha volt komoly, kifogott szeretője a leánynak. Úgy is csináltak, fölásták a szép fiatal fát, még a friss ásást is behintették porral, úgy nézett ki, mintha május elseje tiszteletére a földből azon éjjel nőtt volna, zöldült volna ki. Mikor a leány reggel kilépett, meglátta a szép fát, olyan büszke volt.
No, de ott hagytam el, mikor két-három legény elviszi szerre a nagy ágat, csak hajnalba teszik föl. Félnek a lopástól. Minden május elsején előfordul a lopás egy-két helyen. Sok helyen a leánynak az apja sem alszik. Mikor felteszik az ágat, felöltözve szunyókált, ha mozgást hall, kiugrik. Az is előfordult, az erdőn nem írták rea az emlékverset, mikor fölállították, ott írták föl, zsummogtak villanylámpával, a leány megébredt, gondolta, lopják a zöld ágat, az apját fölkeltette, az kiszökött, hát a leány szeretője. Mind a kettő megszégyellte magát, mert a lényeg az volna, úgy föltenni, a leány ne ébredjen meg.
Volt olyan legény, dróttal odakötözte a tornánc lábához, mikor el akarták lopni, ráncigálták, a gazda kiszökött, megriasztotta. A lopás abból állott, hogy voltak öreg, büszke legények, mikor a többik hívták este az erdőre, mondták nagy bölcsen, minek menjünk, hoznak a kölykek eleget, készen kapjuk. A másik fajta lopás azért volt, egyik legény nem kellett a lánynak, udvarolt volna neki, ez a legény azzal bosszulta meg, hogy ha a vetélytárs elhurcolta a nagy ágat, ő ellopta. Reggel a leánynak nagy szégyen volt, híre futottnem volt zöld ágja, mindenkinek nem lehetett megmondani: volt, de ellopták. A szeretejinek is nagy szégyen volt, nem tudott ügyelni, ha már elhozta. Ebből még verekedések is lettek.
Olyan is volt, ellopta a zöld ágat, a sötétbe elvitte, föltette más lánynak, nem látta meg, hogy írás van az oldalán, reggel a leány elolvasta a másik legény nevét, tudta miről van szó. A legény, aki vitte, ment azután nagy bölcsen vizitába, de a becsület kicsi volt. A leány jól leszidta:-- Ha hozni akartál, miért nem mentél el az erdőre? Lopott zöld ággal állsz elé nekem! Szégyelld magad! -- A legény próbálta igazolni, de az írás bizonyított.
Egy hétig volt amit beszéljenek az asszonyok: kiét lopták el, kinek tették föl a lopott ágat. Kinek volt májusfa, borosnyán csokor. Olyan is volt, aki bosszúból lopott, bedobta a patakba, senkinek nem tette föl. A jó erős, betyár legényekét nem merték ellopni, féltek a veréstől, mert akárhogy is, de minden lopás idővel kitudódott.
Hajnalba következtek az éjjeli zenék. Három-négy legény vitte magával a zenészt, a leánynak az ablaka alá álltak, szépen énekeltek zene kísérettel. Ez a szép ünnepi hangulatos, városnyelven mondva orgonaillatos májusi éjszakán a nótát mindég azzal kezdték: Este későn, éjfél tájba, ablakidnál húzzák a cigányok,/ én pedig a banda mellett lehunyt szemmel, álmodozva állok.
Éjjeli zenét sem minden leány kapott. Ez külön nagy megtiszteltetés volt. Ekkor villanynak híre sem volt, gyufával fogadták, elgyújtottak két-három szál gyufát, azt úgy kanyargatták égve, ez azt jelentette, jó néven vették a tiszteltet. Bizony az is előfordult, a hangjáról megismerték az énekeseket, a leánynak nem tetszettek, nem gyújtottak gyufát. Ez már a legénynek nagy szégyen volt. Kisandarogtak lógó fejjel a kapun.
Az volt a lényeg, hogy a leányt álmából ébressze a zene. Volt olyan legény, mondta a többinek, ti énekeljetek, én az ablakhoz állok, mikor a gyufát elgyújtják, erősen szeretném pendelybe meglátni a leányt. Ez sikerült is, mert a leány nem is gondolt arra, valaki az ablaknál legyen, és idő nem volt az öltözködésre, sürgősen kellett fogadni, rendszerint álmosan alig kapták a gyufát. Akkor nem volt hálóing, pizsama: hosszú ing, háziszőttes fele masina, fele kender gyapottas pendely, ennek korca volt, kötő benne, ráncba szedve a dereka, így sikerült a legénynek megpillantani. Mert akkor hosszú szoknya volt. A mai öltözetbe felöltöztetve egy leányt bevittak volna a kultúrterembe, azonnal elájult volna.
Reggel, amikor a kapunál jártak el az emberek, rendszerint a leány kinti dolgokat keresett. Ha nem látták is a leányt, kiabáltak be tréfásan:
-- No, jó nagy zöld ág van! Apádnak a nyáron nem kell az erdőre menni! Ez a legény megérdemli a páros csókot!
A másik kiáltotta:
-- Ne félj, sütőtök, lesz hova felfollyál! -- mert az ilyen ágat legtöbben odaállítják a disznópajta mellé, sütőtököt ültetnek melléje, -- már azelőtt el is van ültetve -- ez fölfoly. A sütőtök fölfolyva szeret teremni, ezért kiáltották, ne félj, sütőtök!
Szinte elfelejtettem megemlíteni, pedig már a mi időnkbe divatba jött: a barátok összebeszélgettek, május elseje előtti délután egyik legény ganét rakott a szekérre -- mert ilyenkor már rendszerint el volt végezve a tavaszi szántás, éppen a ganézás folyt javában -- nem tűnt fel, csak éppen ahogy későn ment ki a faluból. A barátok előre elmentek, megvágták, éppen amék a szekérrel ment, szemszúrásból, rakott egy kicsi ganét, de szalmás ganét, szárazat, hogy a szekeret ne ganézza össze. Valahová lehúzta, nem is vitte a maguk földjükre. A szekér hátuljára keresztülköttek egy rudat, elől hozzákötték a szekér elejéhez, hátul a rúd nem engedte le hogy húzódjon, úgy rendezték, sötétre értek be a faluba. A falun kívül egy kertbe ledobták, este lehetett menni énekelni, éjjeli zenét adni, hajnalba csak mentek és tették föl a nagy ágat. A vénasszonyok különösen csodálkoztak, hogy bírtak haza az erdőről a legények ekkora fát, hiszen csak a falutól messze lehetett válogatni, nem volt letarolva, mint a falu mellett.
A zöld ág ott állott egy hét formáig, hadd lássa mindenki. A szomszédok a verseket az ág oldalán mind elolvasgatták, azután a levelek lehervadtak, hátra került a büszke zöld ág, mint a kidobott karácsonyfa a favágóra és azután odaállították a disznópajtának, fölfolyt reá a sütőtök, újból zöld ruhába öltözött. De azért a leány sokszor rajta felejtette a szemét, a hervadt ágról eszébe jutott a tovatűnő orgonaillatos, fülemüledalos, akácbólingató májusi éjszaka. Mikor ezt a könyvet írom, még él a törvény csak más szokásokkal. Elmaradt a diákdombi énekszó, mások a törvények, de azt hiszem, ahogy a könyvem öregedik, minden korosztály fiatalt érdekelni fognak a régi május elseji formaságok.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását