A botrányt kavaró Gavras-filmet Romániában forgatták
Sipos Géza 2002. április 15. 12:04, utolsó frissítés: 12:04[Filmszemle] Provokatív, 2. világháborús filmdrámát forgatott tavaly Romániában a veterán rendező, Costa-Gavras. A film ellen a francia katolikus egyház már tiltakozott, és #b#további felhördülések#/b# várhatók, hiszen a téma érzékeny: ki, hol és miért hallgatott a holokausztról?
Öt évvel az Őrült város (Mad City, 1997) után új filmmel jelentkezett a görög filmrendező, Costa(ntinos) Gavras. Rendezőnk pályája tiltakozások sorozataként értelmezhető. Gavras Franciaországban járt filmes akadémiára, itt először egy szokványos krimivel kezdett 1965-ben, majd a Z, azaz egy politikai gyilkosság anatómiája című 1969-es filmjével lett Oscar-ral is elismert rendező (az alkotás a görögországi elnyomó rendszert bírálja). Az Ostromállapot (1973) Uruguayban játszódik -- erős Amerika-ellenes felhangokkal.
Az Eltűntnek nyilvánítva (1982) körül is sok vita folyt, a következő évben készült Hanna K.-t pedig palesztin-pártiságáért kritizálták sokan. Az Elárulva (1988) és a Zenélő doboz (1990) is forró témákkal foglalkozó, de a korábbiaknál kevésbé jelentős filmek.
Az Őrült város is politikus-aktuális-tiltakozós film, hiszen a tévéhíradók és a média nyomasztó világáról készít látleletet, ahol "a sztori maga a hír és sajnos egyre kevésbé a benne remegő emberek megannyi kérdése. A lassan érő Travolta és a védjeggyé vált Hoffmann: két nagyszerű színész remek párosát láthatjuk a filmdrámában" -- írja a filmről egyik névtelen internetes kritikusa.
Gavras pályafutásának összefoglalója
nem az olvasó untatása kedvéért íródott, hanem inkább azzal a megfontolással, hogy így bizonyosan jobban érthető, hogy Gavras számára miért fontos még mindig az aktualitás, az ellentmondásos témákra való erős figyelés. Mondhatnánk, ez a stílus 1968-cal együtt mindenestül kiment a divatból -- de ezt rendezőnk nem hajlandó figyelembe venni. Ő csak következetes akar maradni saját magához.
Gavrasnak a mozikban most forgó alkotásával, az Amen-nel sikerült ismét felzúdulást kavarnia nemcsak a nézők, hanem a berlini filmfesztiválon megjelent (szakmai) elit körében is. Ismét kényelmetlenül kérdez rá egy nyomasztó témára: miért hallgatott a katolikus egyház a holokausztról 1938-45 között? Miért nem tiltakozott a népirtás ellen XII. Pius pápa? És a hallgatás mögött milyen vallási vagy inkább diplomáciai megfontolások húzódhattak?
A film érdekessége nemcsak a téma, hanem a helyszín is. Ez a legnagyobb költségvetésű külföldi produkció, melyet jórészt Romániában forgattak, és melyben kiemelt szerepeket is hazai színészek játszanak: legjobb példa erre Marcel Iures, aki jól hozza a taktikázó, a kommunista-ellenesség és a keresztényi szeretet között tétovázó XII. Pius figuráját. A film egyik legjobban komponált, visszatérő képsora, a hol nyitott, hol csukott ajtókkal ide-oda vonuló halálvonatok hátterében is a hazai, behavazott tájak láthatók (a nyitott ajtajú, egymáshoz kapcsolt marhavagonok snittjei magára a szélén szabályosan lyuggatott filmszalagra emlékeztetnek).
Costa-Gavras ott botlott kissé,
mikor kettős főszereplő-figura mellett döntött (bár sok választása e téren nem lehetett, hiszen a forgatókönyv Rolf Hochhuth hetvenes évekbeli A vikárius című színdarabja után készült). A film egészén megfigyelhetjük, hogy az Ulrich Tukur alakította protestáns SS-tiszt, Kurt Gernstein alakja mindvégig hiteles személyiség marad: folyamatosan a keresztény hit és a kötelességteljesítés között vergődik. A film legerősebb cselekményszála pont ez: hogyan próbál Gernstein ki-kiugrani a népirtássá vált hadműveletből? Milyen újabb és újabb ötleteket vet be? Mennyire, hol és mikor érdemes elárulni a hazát az ártatlanok érdekében?
Ulrich Tukur-nak bőven volt alkalma kipróbálni a 2. világháborús drámák pszichózisát. Ő játszotta az 1995-ös holokauszt-témájú holland-német film, a Mama kurázsija (1995) főszerepét, és a tavaly elkészült, újabb világháborús Szabó István-filmdrámában (Szembesítés) is központi szerepe volt.
Ehhez képest Ricardo Fontana (Mathieu Kassovitz) figurája szép lassan csúszik át szimbolikusba, mígnem a film végére a szenvedők szenvedését magára vállaló Krisztussá alakul -- ehhez képest a film Gernstein ellenmondásos halálával kesernyés-cinikusan zárul.
Az ő alakjához a filmben megjelenő egyházi illetők sokkal kevésbé jelennek meg papként vagy lelkészként: legyen szó XII. Pius pápáról, a németországi nunciusról vagy Gernsteinék protestáns lelkészéig mindenik alak a "hogyha klerikus, akkor gazfickó" címkéjű séma szerint működik (a már említett Iures-alakítás kivételével). Szokásos sémákból (közöny, bürokrácia, diplomatikus semmitmondás, hülye politikusok és egyházvezetők -- ezeket már sokan felhasználták) építkező film ugyan az Amen, történetvezetése sem különleges, de: a dráma, a feszültség átjön. Mégha ez nem is a képek, a jelenetek érdeme, hanem a film mögött húzódó gondolatoké.
És e gondolatok miatt fontos,
hogy ez az ellentmondásos film éppen Romániában, hazai mellékszereplőkkel, itteni koprodukciós céggel együttműködve készült. Ez nemcsak a romániai filmipar fellendítése miatt fontos, hanem azért, mert nálunkfele egy egész társadalom (több, közép-kelet-európai néphez, köztük a magyarhoz hasonlóan) igyekszik nem tudomásul venni a maga "kisebb jelentőségű" holokausztját, mondván: "az a pár százezret írjuk csak a németek, a vasgárdisták, a nyilasok, az usztasák stb. számlájára, és minden rendben lesz."
Ritka az olyan film, amelynek már a plakátja botrányt kelt: a lapon vörös, náci jelvénnyé alakított kereszt látható (benettonos, Oliviero Toscani-féle provokáció): a plakát ellen már tiltakozott a francia katolikus egyház.
Pedig az Amen hatásossága épp a szembesítésben rejlik: a komor tájban hol üres, hol zárt halálvagonok látványa mellett nem lehet közönyösen elbámészkodni. Jó lenne, ha Gavras filmje kapcsán történelem-tisztázó vita indulna. De ehhez először, mégha filmnyelvileg korszerűtlenül, modernkedően kényelmetlen is, látni kell.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
