A Szomszédnéni Produkciós Iroda ismét támad
2002. március 07. 18:02, utolsó frissítés: 18:02A Szomszédnéni Produkciós Iroda Erdély legnagyobb humorral foglalkozó szervezete. Célja az eredeti humor promoválása, új tehetségek felfedezése. Névjegy és eszeveszett szövegek itt!
A SZPI továbbá promovál egy népi folklóregyüttest is a SIKÁTOR BOYSt. Érdemes tudni róluk, hogy ők Peti, Robi és Tomi, és az egészen egy kis szobában laknak, és annyira kicsi az a szoba, hogy mikor Petinek erekciója van, nem lehet becsukni az ajtót.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda társulata:
Ásó, kapa, meg egyéb mezőgazdasági gépek válasszanak szét.
Bálint Ferenc
(Ő már elég régen született. Nagyon kreatív ember. Három éves korában felfedezi az írói vénáját, és megírja a SZACSVÁK NÉNI ÉS A TOTOJA cimű hőskölteményét. Sajnos eme becses művet csak két év múlva tudja elolvasni, ugyanis olvasni csak később tanul meg. Jelentős korszakalkotó írásai A GUZMÁK ÁLMA, meg az ÉBRESZTIK A GUZMÁKOT, sőt SZÉTNÉZ A GUZMÁK. A gyengébbek kedvéért elmondjuk, hogy ez egy trilógia. Egyébként a mester, most legújabb művén dolgozik, az ISMÉT ELALSZIK A GUZMÁK. Közben teljesen hülye, de eme tulajdonsága nem akadályozza meg, hogy egyetemre jarjon. Még él.)
Bordás Szabolcs
(Ő is, akárcsak Bálint Ferenc, jelen pillanatban még él. Sőt a következő bemutatott személy Tóth Szabolcs is él. Olyan ez számukra, mint egy közös vonás. Bordás Szabolcs, szereti az indiános regényeket és sírt mikor meghalt Winnetou. Ezen kívül még annyit lehet elmondani róla, hogy nincs barátnője, és az e-mail címe bordaska@yahoo.com
Tóth Szabolcs
Õsidõk óta él a legenda, mely szerint eljõ a nap mikor megszületik. Aggastyánok látomásai beszélnek a végzet napjárol, mikoron a világra jõ. Elsötétülnek majd az egek, megnyílnak az ég csatornái, meghasadoznak a Föld kéreglemezei. és nagy forróság lesz mindenfele, mit ér mind megolvad majd. Vihar szabadul sziklák tövérõl, jõ
majd nagy sikolyokkal hirdetni a végzet napját, eljött a Hódító. Akkor majd emberek - int a legenda -, zárjátok be asszonyaitokat, bujtassatok el lányaitokat, mert senki sem lesz kivétel, és ríjatok és imádkozzatok, hogy a félelmetes Hódító meg ne kivánja magának lány csemetéiteket. Mert jaj lesz annak a lánynak - beszéli a legenda - a Hódítót
céljától földi erõk nem téríthetik, és ki lány agyékának örömét õ megkívánta, annak gyümölcsét karmaiból el nem engedi, míg az el nem fonnyad, és lesz mar öröm nélküli. Sorra jönnek majd szüzek,fiatal lányok, tapasztaltak, és érett nõk, lesz majd nagy szüret, ágyékban gyümölcs, lányban sikoly. És majd ti férfiak, kik ököllel, fegyverekkel véditek asszonyaitokat, lepattognak csapásaitok, golyóitok a Hódító szilaj testérõl, távolról nézitek a pusztítást, és örömetek többé asszonyaitokban nem lesz. Emigyen szóla tehát a legenda, és a népek szorult szívvel várák a sötétség napját. Csak várák és imádkozának isteneikhez, kik tétován hallgaták õket. És eljöve a nap, mikoron lõn hatalmas esõzések, égi vihar, menydörgés, az emberek szivébe félelem költöze, és jövének éles sikolyok a szülészetrõl, és 1981. október 10.-én megszülettem Én. Körém gyültek a népek, riadt szemeikkel rám figyeltek.... majd legyintettek, és harsány hahotába törtek.
És a legenda tovább élt, miszerint eljõ majd a nap, mikoron megszületik....
A legenda:
Szomszédnéni -- A név mindenképp furcsa. Mikor kicsi voltam, lakott az emeleten egy néni, akit senki sem szeretett, és úgy hívták, hogy Berta néni. Mondjuk, már ez a név is elég lett volna arra, hogy valakit közepesen utáljunk, de én speciel azért nem szerettem, mert nem engedett fejjel lefele lógni a szőnyegverő rúdon, olyan kritikus időszakokban, mikor vasárnap esténként, olyan filmek mentek, mint "Jancu Jianu" és "Jancu Jianu visszatér, de ezúttal lóval". Jancu Jianu egy hires román betyár volt, de az időszakban mi azért jobban féltünk a villanyszámla-leolvasótól.
Az első poénom a szomszédnénihez kapcsolódik, ugyanis írtam egy használati utasítást hozzá és kiragasztottam az ajtajára: "Berta néni! Használat előtt felrázandó!" Innen ered a név, s egyben a szomszédnénik által ránk gyakorolt misztikus varázs.
Eddigi fellépéseink:
(A közönség leginkább szeretett minket. Mert nem dobáltak meg minket székekkel és békésen üldögélő nagymamákkal, hanem leginkább tapsoltak és röhögtek rengeteget.)
2000 -- Megalakul a Szomszédnéni Produkciós Iroda. Előde egy másik humortársulat volt, melyet Gonosz Agymosók Egyesületének hívtak.
2000. szeptember -- "Kukorica Jancsi igaz története" (The true Dzsoni Popcorn Story) Egész estés bemutatkozó kabaré.
2000. november -- "Keresd a hullám!" ( Anyám könnyű ólmot ígér 1.) Paródia összeállítás. (Kolozsvár)
2000.november -- RMDSZ kampány fellépés (Aranyosgyéres)
2000. december -- "Nem zörög a paraszt, ha a szél nem fújja!" Szilveszteri kabaré a Román Televízió 1-es és 2-es csatornájának, magyarul.
2001. március -- " Anyám könnyű ólmot ígér 2." Humorest. (Kolozsvár)
2001. május -- "Engedjétek hozzám jönni a négereket!" Humorest. (Kolozsvár)
2001 május -- Marosvásárhelyi Diáknapok. Fellépés. Az ottani közönség reakciója győzött meg minket, hogy folytatnunk kell. Örök hála.
2001. május -- E -- business Konferencia. Fellépés. (Kolozsvár)
2001. május -- A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumi Napokon fellépés.
2001. június -- A nagyváradi Ady Endre Gimnázium évzárója. Fellépés.
2001. június -- Kamu TV : A Szomszédnéni Produkciós Iroda saját televiziós paródiaműsorának premierje.
2001. július -- Erdélyi Diáktalálkozó, Szejkefűrdő (Székelyudvarhely) Humorest.
2001. augusztus -- Marosfő, Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISSZ) konferencián való fellépés. "A bozgor visszavág!"
2001. október 5, 19 óra, Ifjúsági Ház -- Székelyudvarhely, Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) meghívás
2001. október 17, este 20, Brassai Líceum díszterme, Kolozsvár --"Arabok tovább nem leszünk!" humorest
premierje.
2001. november 5 -- Temesvár, a Temesvári Magyar Diákszövetség (TMD) Gólyabálján fellépés.
2002. február 17. --- Torda, az Aranyos Vidéki Ifjak társaságának meghívása.
2002. február 24. --- Zetelaka, " Arabok tovább nem leszünk!" bemutató
2002. február 26. --- Zilah, "Arabok tovább nem leszünk!" bemutató
2002. március 2. -- Torda, Rádió 21 -- kabaré & lemezanyag felvétel
2002. március 13., 20 óra, Brassai Líceum díszterme, Kolozsvár --" Ufók, menjetek haza!" humorest premierje.
Szomszédnéni Produkciós Iroda fellépések. Ősz-tél kollekció. Légyott!
2001. november 14., 20 óra, Brassai Líceum díszterme, Kolozsvár --"A fogkefekezű ember" horror&humorest premierje.
2001. november 24. -- Székelyudvarhely, Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) meghívás
2001. november 29. -- Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Gólyabálján fellépés.
2001. december, Kolozsvár --"Az a jó, öreg tetves iskola" humorest premierje.
Pályázat!
A Szomszédnéni Produkciós Iroda egyik fő célja az eredeti humor promoválása, ezért a szervezet pályázatot hírdet "Én vagyok a világ második legjobb humoristája" címmel. A pályázat folytonos, elbírálás minden hónap végén van. A díj pénzjutalom, fellépési lehetőség egyik soron következő kabarénkban. A humoreszkeket kérjük, küld az alábbi címre: szomszedneni@transindex.ro . Sok sikert!
Elérhetőség:
Bármilyen kommentárt, kritikát, észrevételt a szomszedneni@transindex.ro címre várunk.
Ugyanerre a címre várunk bármilyen ajánlatot, fellépési lehetőséget, meghívást.
Fellépési díjak: Mi olcsón poénkodunk. Utazási költség, szállás, kaja és egy pofátlanul olcsó árfekvés. Ha kellünk, írj nekünk.
A szomszédnéni odaát van.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását