Kosheen-villáminterjú: az élő zenéé a jövő
lejegyezte: Balázsi-Pál Előd 2007. augusztus 01. 09:24, utolsó frissítés: 2007. július 31. 18:49Az utolsó pillanatban esett be a bristoli zenekar a Félszigetre, és ha nem lett volna ekkora buli a koncertjük, hiába vártuk volna, hogy szóba álljanak a sajtóval. A fellépés után fél órával már az öltözőjükben gyúródunk.
A triót egyértelműen feldobta a koncert, nyoma sincs a műsoruk előtti gyűrődöttségnek.
– Hallottátok, hogy egy angol Noé bárkáját építi? – teszi fel az abszolút oda nem illő, de az izguló sajtósok feszültségét azonnal feloldó kérdést Sian. Egy-null.
– És ti tudtátok, hogy egy román nő beperelte a Fehér Házat, mert azt hiszi, hogy ő a világ ura? – kérdez vissza sajtóirodás kolléganőm, Cami. Egy-egy.
– Ki ez a nő, te vagy az? – folytatódik a párbaj. – Pedig hülyeség az egész, nem ő a világ ura, hanem én.
– Most voltatok először a Félszigeten. Hogy éreztétek magatokat? – teszi fel az alapkérdést az egyik helyi lap újságírója.
– Nagyszerűen. A közönség fantasztikus volt, a helyi szervezők, a színpadosok brilliánsak voltak, a sofőrünk nagyon kedves volt – jön az alpválasz. – De hihetetlenül hosszú az út Bukaresttől idáig.
– Az egész országot végig tudtátok nézni – replikázik a sajtó.
– Láttuk a mezőket, hegyeket, Drakula kastélyát, mindent – szólal meg végre Darren Decoder, aki nem tűnik túl lelkesnek a látnivalóktól.
– Hosszú út volt, és nem ez a legjobb mód egy ország megismeréséhez, főleg így, hogy minden nap utazunk. Jó lenne egyszer visszatérni több napra vagy akár egy hétre. De amikor ma este színpadra álltunk, kárpótolt minket minden fáradtságért - mentegeztőzik az énekesnő.
– Van különbség a kelet- és a nyugat-európai közönség között?
– Van valami különleges ebben a keveredésben, ami a közönség soraiban tapasztalható – fejti ki Sian.
– Angliában nem ilyen szépek a lányok - vágnak közbe a fiúk.
– Ezt a fiúkról is elmondhatjuk - kontráz az énekesnő.
– Mi késztetett arra, hogy zenélni kezdj? – vált témát egy újabb újságíró. Ez van, mindenkinek csak egy kérdés jut.
– Semmi máshoz nem értek. Szörnyű háziasszony vagyok, iszonyatosan főzök, de nagyszerű dalszerző és jó énekes vagyok.
– A dance és az electronica már jónéhány éve itt van. Milyen nagy újítás várható a következő öt évben? – teszi fel az egyetlen értelmes kérdést egy amerikai kolléga.
– Egyértelműen az élő fellépéseké a jövő. És ebben a visualeknek is nagy szerepük lesz. Mindenkinek lehet már stúdiója a hálószobában. Az igazi kérdés az lesz, ki tudja élőben is előadni a produkcióját.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását