2026. november 12. csütörtök
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A szerkesztő (ideiglenes) előszava

Daczó Kati 2001. december 19. 15:12, utolsó frissítés: 15:12

Amikor itt-ott, egy-egy füzet hátsó oldalain esetleg kitépett lapjain, vagy pedig épp erre a célra nyitott füzetben hátrahagyott feljegyzésekre bukkanok, illetőleg épp a rég elhalt emlékező rokonai adják ezt kezembe, mindig valami sorszerűséget érzek az eset mögött. Ilyenkor mindig azt hiszem, épp nekem hagyták hátra, válaszoltak fel nem tett, mert már fel nem tehető kérdéseimre, segítenek tisztábban látni.




Viszont amikor Simó István egyik unokája átadta a tíz füzet-kötetbe rótt feljegyzéseket, egy kissé megijedtem tőlük, hiszen első látásra csak a sűrűn-takarékosan beírt oldalak, a tollforgatáshoz nem szokott kalligráfiája, és a központozás teljes hiánya tűnt fel. Mintha egy hömpölygő folyammal kerültem volna szembe, és ezt kellene nekem mederbe terelni. Épp emiatt elég nehezen szántam rá magam a munka megkezdésére. És igazi meglepetés ért: az olvashatatlannak tűnő betűket egyre könnyebben meg tudtam fejteni, és böngészéseim közben értelmet kaptak a mondatok, kerek kis történetek rajzolódtak ki előttem.

Ma már szinte magam előtt látom az ötvenes évei derekán járó, beteg Simó Istvánt, ahogyan szorgalmasan rója sorait, hogy mindent leírhasson, hátrahagyhasson, amit szeretne. Mert Simó István nem egyszerűen leírja az életét: Simó István, mint egy igazi alkotó, határozottan tudja, mit akar. Néhol rövid ideig megszakítja a történetét és felvázolja magának, mely események sorjázzanak a továbbiakban. Az alcímek egy része épp e szövegközti megállókból származik, más részét a szerző nem utólagos, hanem épp előzetes engedélyével magam választottam, hiszen felhatalmazást kaptam Simó Istvántól: "én úgy gondoltam, ha eljut a nyomdáig a kéziratom, ott elrendezik." -- írja bevezetőjében.

Én úgy látom ugyanakkor, hogy a solymosi Simó István munkája a visszaemlékezések sorában igen előkelő helyen szerepelhet. Nem találkozunk benne a faluról elszármazott népies írók mesterkéltségével, az események, színhelyek és érzelmek leírása egyaránt valószerűnek tűnik és mindemellett dokumentumértékkel bír.


Mint már említettem, Simó István nem használt központozást: szavai, mondatai gyakran egybeolvadnak és még nagybetűk is ritkán szakítják meg a sorokat. Ugyanakkor szinte soha nem húzott, vagy csak ritkán javított, egészített ki valamit. A szövegen minimális változtatásokat végeztem, és csak nagyon-nagyon ritkán hagytam ki szavakat, vagy változtattam meg bizonyos mondatok sorrendjét -- viszont igyekeztem a mai olvasók számára áttekinthetővé, értelmezhetővé tenni. Minden igyekezetem ellenére viszont megtörténhet például, hogy nem a megfelelő helyen használtam a pontot vagy a vesszőt. Megőriztem viszont az általa, mint említettem, ritkán használt nagybetűket, mivel szerintem ezek épp Simó István értékítéletét tükrözik: hiszen kivétel nélkül mindenütt nagybetűvel írja az Apám, Anyám, Templom, Pap, (tanító)Kisasszony, Doktor, Angyal, Karácsony stb. szavakat.

Simó István nem 1970-ben vett először tollat a kezébe: 1944-ben saját költségén verseskötet is kiadott már. "A rögök énekelnek" egy példánya csak sok viszontagságon átmenve, különbnél külön helyeken eldugva maradhatott fenn máig. Versei nagy része viszont a kor hangulatának, a negyvenes évek eleji erdélyi örömujjongásának jegyeit, az első román idő megpróbáltatásának nyomait viseli magán, kissé melldöngetőn és nemzetieskedve. Néhány költeményéből viszont kicsendül a béke, a szabadság, a szerelem, a mindenkori emberi értékek iránti vágy. Verseinek értékelését viszont a parasztköltészet szakértőinek kellene elvégezniük.

Simó István minden bizonnyal nem számított arra, hogy a Visszasütő napsugár legelőbb az interneten lesz olvasható, épp ezért erre vonatkozó pontos utasításokat sem hagyott hátra. Ám én önkényesen úgy gondolom, a Transindexen egyelőre megtalálhatja helyét a világhálón, és számítógépes változata olvasójára lelhetne ott is (hátha valaki kipróbálja a cukros-zsíros kenyér receptjét vagy éppen kedvet kap a tilinkó-gyártáshoz...) és hát a felsoroltak miatt olvasható ez írás címében az ideiglenesség: a végleges elő- vagy utószó csak a teljes hagyaték feldolgozása után születhetik meg.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS