Tölts le három dalt a Médiabefutó nagydíjasától!
szerk. 2007. január 24. 11:21, utolsó frissítés: 11:17Szóval milyen gyógyszer az a Pontazin? Szerintünk feszes, ironikus és alternatív. Szerintük hagyományos négyakkordos falusi rakkenroll. A döntés a tiétek.
Mégis, milyen gyógyszer az a Pontazin? – kérdezett rá egy néző a Médiabefutó mit sem sejtő rendezőjétől a tehetségkutató országos döntőjén. A színpadon a kolozsvári Katapult épp nagydíjas dala refrénjét nyomta: Én leszek a pont az i-n.
“A dal ötlete egy kocsmázáskor született, amikor kiderült, hogy a zenekar három tagjának egy hónapban van a születésnapja. 9, 21 és nekem 31 – erre rá is vágtam, hogy én leszek a pont az i-n, mert az enyémen lesz a legnagyobb buli – mesél a dalról Márton Ákos énekes.
A Hülye vagy! nagyon hamar megszületett, ebben a dalban már hallható az új énekesnőnk, Szász Emőke is. Amúgy a dalszövegeinknek nincs célja, üzenete, nem akarok velük rávenni senkit semmire – folytatja Ákos.
A Simogat a bőröd az a dalunk, amelyet máris kritizálnak a dalszöveg miatt. Az mondják, hogy a Mikor a bal térdem a szádhoz ér sor a nők elleni erőszakra buzdít, pedig valójában nem is jelent semmit – állítja a frontember.
A felvételek múlt héten készültek a kolozsvári Glas Transilvan stúdióban. “Azért ezeket a dalokat választottuk, mert ezek elég érettek, nem annyira szélsőségesek, kísérletezősek, mint a többi. Ez hagyományos négyakkordos falusi rakkenroll."
A Katapult tagjai: Szász Emőke (ének), Márton Ákos (ének), Kovács István (gitár), Miklós György (basszus), Murányi János (dobok), Hajdú Zsolt Jimi (gitár).
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását