2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kolozsváron aztán minden poén átjött

szerk. 2006. november 24. 18:14, utolsó frissítés: 17:51

Teltház és eddig a leghálásabb közönség, sok rock és jegyezhető vers-próza-jelenet kategória – így foglalható össze az idei kolozsvári #b#Médiabefutó#/b# helyi szakasz.






Ha 2004-ben az érdeklődés hiánya miatt későbbi időpontra kellett helyeznünk a helyi Médiabefutót, az idén minden idők egyik leghangulatosabb bulija zajlott Kolozsváron. Médiabefutós közhelynek számít, hogy minden város másban erős. Gyergyó táncban, Várad énekben csúcs, Csíkban a hip-hop megy stb. Kolozsvár a vers-próza-jelenet kategóriában és a rockban nyerő. Ja, és felkerültek a nagyváradi produkciók filmfelvételei: és itt érhetők el.






A KOLOZSVÁRI TOVÁBBJUTÓK:

Katapult – régimódi-slágergyanús alternatív-rock



A srácok mind-mind rég zenélnek, az első közös fellépésük viszont a Médiabefutó főpróbája volt. Annak ellenére, hogy az énekesen, Márton Ákoson jól látszott, hogy nagyon fáradt – hajnalban a tegnap induló Paprika Rádió műsorvezetője – azért beletette a számba azt az energiamennyiséget, ami elég volt ahhoz, hogy elhiggyük: ő a pont a i-n.


Kecskés Levente – jó arányérzékű versmondó



Országos rúdugró-bajnok mint lírai verseket szerető széplélek? Van ilyen, ő a tavalyi döntős Kecskés Levente, aki Reményik Pilátus c. versét szavalta, érzékenyen, modorosság-mentesen. Még mondja valaki, hogy a romániai magyaroknak nincsenek regénybe illő egyéniségeik.


Felméri Péter – az egyedüli, aki meg tudta őrizni a pókerarcot



A fiatal humorista kifejezéstelen arccal mondta el Piroska és a farkas posztmodern változatát. Guy Richie-filmekbe illő gengszter-képek sorozata, elég feszes, alig túlpoentírozott szöveg. Laza zsűrivisszaszivatás, hatalmas közönségsiker. Zsurnalisztikus stílusban így is fogalmazhatnánk: erről a srácról biztos hallunk még.


Jokerman – Bang bang, I shot you down Bang bang, you hit the ground



A Tears for Fears Mad World c. számát adaptálták amerikai egyetemi klubzenére. Három kúl-sztájlis csávóval van dolgunk, akik elismerték, zenéjüknek női szíveket lágyító hatása ki van próbálva. Az énekes nagyon jópofa teátrális arcokat nyom, mint aki csak elszínészkedi az egészet, a szöveget pedig úgy mondja, mintha logopédus lenne. Akár egy Lynch-film soundtrackje.


Clapping Rhytmics – tenyér-freestyle



A négy zenesulis srác egy ritmikai képletekben gazdag – igaz, még némi csiszolásra, színesítésre szoruló tenyér- és lábszárcsapkodós számot adott elő. Eredeti, látványos, érdekes. A közönség nagyon lelkesedett.


Szavalóverseny – tök tiszta szívvel



Mindketten szeretünk szavalni, ezúttal (és nyilvánosság előtt először) a szavalóversenyeken elhangzó gyengécske szavalatokból szeretnénk ízelítőt nyújtani, mert tapasztalatunk szerint ez sokszor igen humoros tud lenni – ez áll a két fiatal egyetemista hölgy jelentkezési ívén. Az eredmény egy fergeteges paródia – hamarosan feltesszük a Médiabefutó-szájra. Mert kihagyhatatlan.


Grimus – kicsit Kummos, kicsit Maroon 5-os



Different coloured shoes – ez a címe annak a pattogós, nagyon kortárs hangzású rock számnak, amit a Grimus adott elő. Profi zenészekkel van dolgunk. Műfajon belül nem nagyon filozofikus, de bulis-pattogós, rádióba való hangzás.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS