Örkény-egypercesek filmen: Szakmai önérzet
szerk. 2006. október 31. 13:54, utolsó frissítés: 11:34"– A viszontlátásra – mondtam udvariasan, és kirepültem a nyitott ablakon." A magyar abszurd java a Sapientia médiaszakos diákjai feldolgozásában. #b#[download]#/b#
"Engem kemény fából faragtak! Tudok magamon uralkodni. Nem látszott rajtam semmi, pedig hosszú évek szorgalmas munkája, tehetségem elismerése, egész jövőm forgott a kockán.
– Állatművész vagyok – mondtam.
– Mit tud? – kérdezte az igazgató.
– Madárhangokat utánzok."
A Transindex sorozatban közli azokat a kisfilmeket, amelyeket a kolozsvári Sapientia-EMTE fotó, film és média szakos diákjai készítettek idén júniusban szakmai gyakorlatként a magyar abszurd irodalom javából. A kilencedik darab stáblistája: rendező Demeter Zsuzsa, vezető operatőr Tóth Orsolya, operatőr Kató Zsolt, szereplők: Dimény Áron, Erdei Róbert. Szakmai vezető: Balogh Zsolt rendező, a Sapientia tanára.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását