Körkérdésünkre Andó András, a Nyugati Jelen főszerkesztője válaszolt
szerk. 2001. december 03. 16:17, utolsó frissítés: 16:17A Transindex folyamatosan felteszi kérdéseit a romániai magyar média főszereplőinek. Ankétunk célja, hogy minél pontosabb leírást nyújtsunk a romániai magyar média jelenlegi helyzetéről.
Ezúttal Andó András, az Aradon megjelenő Nyugati Jelen főszerkesztője válaszolt körkérdésünkre.
Lapja olvasóit minek tekinti inkább: információ-fogyasztóknak, identitásukban megerősítést váró embereknek, élő közösségnek vagy piacnak?
A Nyugati Jelen abban a kiváltságos helyzetben van, hogy az ország öt megyéjében -- Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény, Temes -- terjesztik, olvassák. Olyan szórványvidéken tevékenykedünk, ahol olvasóinknak nemcsak a napi információra van szükségük, hanem arra is, hogy érezzék: valaki kiáll a magyarságukért, valaki igyekszik naponta megerősíteni identitástudatát. Mindezek mellett azonban nem csupán kisebbségi újságot próbálunk szerkeszteni, hanem olyan lapot, amelyben vásárlóink, előfizetőink megtalálhatják mindazt, amire szükségük van. Célunk, hogy olvasóink ne a román lapokból szerezzék a friss információkat, s ugyanakkor ne kényszerüljenek másik magyar újságot sem vásárolni. Olvasóink döntő többségének anyagi helyzete miatt ez amúgy sem lehetséges.
Havonta megjelenő 16 oldalas irodalmi mellékletünkkel, az anyaországi közélet híreivel, a régiós sportot, kultúrát, közéletet átfogó oldalainkkal megpróbáljuk az információ-fogyasztókat is, az identitástudatukban megerősítést váró embereket is szolgálni. Noha az újságok menedzserei ezt általában nem szívesen vallják be, sűrűn kell megbeszélést tartanunk marketing-osztályunkkal, hogy megtudjuk, melyek bizonyos pillanatokban az olvasóink elvárásai, melyek azok a témák, amelyek szabadárusításban is eladják az újságot. A piac nem elhanyagolandó, hiszen valamennyien a piacról élünk.
Mennyire tapasztalja a politikum közvetett/közvetlen nyomását az Ön munkájára?
Az egyetlen nyomást az újság politikája gyakorolja ránk. Úgy gondolom, az utóbbi években a Nyugati Jelennél egyre kevesebbet lehet a politikum nyomásáról beszélni. Lapunknál legalábbis külső cenzúra nem létezik, egyaránt tükrözzük politikai életünk pozitív és negatív megnyilvánulásait. Természetesen vannak olyan témák, amelyekről nem szívesen írunk, amelyek eleve nem érdekelnek minket -- például a szélsőséges pártok, frakciók, nyilatkozatok. Ezeket viszont nem politikai riválisaik kérésére, elvárására nem szerepeltetjük lapunkban. A Nyugati Jelenben napvilágot látó cikkekről az öttagú szerkesztőbizottság dönt, saját belátása szerint.
Az utóbbi 2-3 évben hogyan alakult lapjának olvasottsága? A piac logikája bele vitte-e önöket valamiféle tartalomhígításba?
Tartalomhígításról szó sincs. Eljutottunk abba a helyzetbe, hogy válogathatunk a beérkezett cikkek közül, s csak az általunk megfelelőnek ítélteket jelentetjük meg. Igyekszünk olvasóinknak egyre tartalmasabb, változatosabb újsággal szolgálni. Az utóbbi három év alatt nagy
változásokon ment keresztül a Nyugati Jelen. 1998 elején még napi négy oldalon jelentünk meg, s ma már azon gondolkodunk, hogy januártól napi 16 oldalt szerkesztünk. Jelenleg kedden 16, szerdán, csütörtökön és szombaton 12, péntekenként és a hónap utolsó szombatján 20 oldalon
jelenünk meg.
Novembertől áttértünk a színes nyomásra. Irodalmi mellékletünknek jók a visszajelzései, rendszeres diákmellékleten, valamint karácsonyi, újévi mellékleteinken dolgozunk. Nekünk csupán az olvasó számít; nem engedhetjük meg magunknak, hogy híg lére eresztett, unalmas írásokat juttassunk el hozzá. Talán ennek is köszönhető, hogy azon kevés újságok közé tartozunk, amelyek példányszáma -- ha nem is az általunk megkívánt iramban -- hónapról hónapra nő.
Ön szerint a romániai magyar sajtó a betölti-e a pártatlan nyilvánosság szerepét? Mennyiben igaz a kijelentés: a romániai magyar sajtó a romániai magyar társadalom lelkiismerete.
A romániai magyar sajtó a magyar olvasót szolgálja, emiatt aligha lehet teljesen pártatlan, bár az objektivitásra a szakmai etika, az olvasó iránti tisztelet is kötelez. Kérdésük második felére válaszolva sajnos, nem lehet azt mondani, hogy a magyarság lelkiismerete volnánk. Ez, úgy gondolom, egyetlen sajtótermékre sem mondható. Manapság az egyháznak sem sikerül ez, sőt a széthúzó RMDSZ is nehezen azonosul ezzel a szereppel. Riportereink olyan közgyűlésen is részt vettek már, ahol román nyelven folyt a vita!
Ön szerint a romániai magyar sajtóban milyen változások következnek be, mondjuk az elkövetkezendő 10 évben?
Néhány újság nem fogja bírni a gazdasági iramot, és bezárja kapuit vagy napilapból hetilappá változik. Nyilvánvaló, hogy előfizetőiből egyetlen lap sem tud majd megélni, ahogyan most sem az így befolyt összegekből gazdálkodik. Az újságok színes nyomásban jelennek majd meg, mert ezt kívánják meg a reklámozó cégek, amelyek a fennmaradáshoz szükséges összegeket szolgáltathatják. Azok a lapok, amelyek túlélik a következő éveket, az anyaországi kiadványokhoz hasonlóan tőkeerős külföldi konszernekhez kerülhetnek.
Így fontos tartalmi és formai változás is történik majd a kiadványokkal. Véleményem szerint kevés újság engedheti majd meg magának, hogy egyetlen megyére összpontosítson, így tíz év múlva valószínűleg a legtöbb magyar lap regionális jellegű lesz.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását