Kié a 20 ezer dolláros regény?
Horvát Zsolt 2006. szeptember 09. 15:14, utolsó frissítés: 15:10Nem volt tömeghisztéria az elhíresült 40 ezer dollár összdíjazású regénypályázat budapesti kihirdetésén, de Isten látja, mi volt ott a lelkeken belül. Vélhetőleg sok por.
De volt némi közismert spiritusz is oldásnak.
Negyvenezer dollár, recsegi a felettünk lógó istenhang.
Nagyot csuklunk, és visszatesszük a polcra az Erotikus talpmasszázst.
A budapesti négyemeletes Alexandra könyváruházban vagyunk, és a többnyire negédes könyvesboltzenét sugárzó istenhang úgy borul a fejünkre, mint egy rózsaszín irodalmi délibáb. A bolt tetőteraszán levő előadóteremben eredményt ismertetnek, az Irodalmi Jelen regénypályázat eredményeit, ismétli sürgetőleg a fejünkre mászó félistenhang.
És hogy az összdíjazás: negyvenezernyi zöldhasú bankó.
Sok pénz az. Ajajj, sok pénz. Az áruház szépirodalmi emeletén tartózkodó egyetlen ember egy emberként lódul neki a tetőterasznak. Az ezoterikus könyvpolcok elől is tovalépnek vagy százan. Pedig az előadóteremben hely már nincs, és a törekvés is echte hiábavaló. A meghirdetett negyvenezer dollárt nem szép szemekért osztják, és különösen nem a részvételért.
Az ominózus regénypályázati határidő ugyanis cirka másfél éve volt, valamikor apáink idejében, abban a korszakban, amikor nekünk még nem voltak fiókban porosodó regényeink. Értelemszerűen a pályázatra csak azok jelentkezhettek, akik az ilyesmire anno kellőképpen felkészültek. Az se baj, ha 1967 óta.
Az évszám említése természetesen nem öncélú.
Amikor belépek az előadóterembe, meglepő módon az ötödik iksz társadalmi osztálya képviselteti magát öntörvényű daccal, és csupán elvétve látni a fiatalabbakból. Ami kétségtelenül anakronisztikus, az éppen aktuális irodalmi jelent tükröző pályázatról lévén szó. De így van ez, motyogok magam elé, egy ilyen pályázatra készülni kell.
És mielőtt még valaki ezen felbuzdulna, és előre is porosodó kéziratokat kezdene gyártani a fiókjának, előrebocsátom: vélhetőleg vissza nem térő alkalomról beszélünk. Ez az a pillanat ugyanis, amikor Böszörményi Zoltán irodalmi mecénás és főtámogató szabadkozva ugyan, de kijelenti a begyűlt publikum előtt: nem garantálhatja, hogy hamarosan újabb pályázatot hirdetne. Tíz éven belül még egyszer, talán.
Fárasztó dolog mecénásnak lenni, majd’ háromszáz mű érkezett az Irodalmi Jelenhez, és ebből 34-et ő maga is elolvasott. „Nem egy kellemes feladat” , jelzi kíméletlen őszinteséggel, de kedvesen. Különösen így, hogy a huszadik század legnagyobb regénypályázatáról van itten szó, teszi hozzá
kíméletlen őszinteséggel, de továbbra is kedvesen.
A díjak méretén csócsálva muszáj egyetértenünk a pályázat egyedülállóságával, és a kedvünk csupán akkor ereszkedik meg jelentősen, amikor a publikumnak bonyolult statisztikát ismertetnek arról, hogy szám szerint miféle regények pályáztak. Három kontinens, tizenkét ország, 70 százalékos jelentkezés Magyarországról, 23 százalékos Erdélyből – a többi számnak nézzetek utána az Irodalmi Jelen honlapján, a számok fárasztóak, és stílszerűen nem hordoznak irodalmi értéket, ergo ott a helyszínen elbóbiskolok.
A publikum ugyanakkor feszülten ideges, vélhetőleg azért, mert ahogy elnézem, mindenikük feláldozta anno a fiókban őrzött porosodó kéziratát, és most eredményt várnak.
Kívülállóként a közhangulatom akkor ereszkedik mélypontra, amikor kiderül, a tíz darab díjazott regényről egyenként és külön-külön irodalmi elemzést fogunk hallani. Menekülnék, de késő, az utamat elállják azok, akik készek arra, hogy egy sokáig fiókban porosodó kézirat fénymásolatával bármikor leüssenek.
És lőn: az elemzések döcögősek és rosszak, és mint a magyar irodalmi jelen jövőjén aggódó igaz magyar csak remélni merem, hogy az alapjukul szolgáló művek sokkal, de sokkal jobbak voltak.
Ötven pályázó regény a szerelemről szól,
és jelentős számban voltak olyan fantasztikus regények is, amelyek azt mutatják, szerzőik a repülő autók és szekerek világában igencsak jól tájékozottak, jelzi az egyik konferanszié, mire derülnék, de gyorsan rájövök, hogy mindezt élc nélkül mondta. Volt egy regény, ami életidegen volt, de a többiben szerencsére sok volt a nemes gondolat, jelzi továbbá a konferanszié, mire a publikum felszisszen, hogy ki lehetett a disznó, és valaki lennebb csúszik a széken.
A publikum másik fele várakozva néz maga elé, mint aki az irodalmi jelentől nem nemes gondolatokat vár, hanem inkább valami belevalót, hogy is mondjam: a jelent magát. A különdíjasok (egyenként 1666 dollár!) ismertetése erre viszont nem sok reményt ad. Történelmi sztorik délvidékről, felvidékről és egyéb kétségtelenül tépázott, de fárasztóan metaforikus határvidékekről, részeg bakákról, Borges-utóérzéssel pörgetett időkről és szerelmes, szerelmes, szerelmes nőkről.
Ne húzzuk tovább.
Ha valaki eddig elolvasta ezt a cikket, akkor azt maximum azért tette, hogy megtudja, milyen témában kell megírni a fióknak az előre porosodó regényt ahhoz, hogy a soron következő negyvenezer dollár bőrére előre ihasson. Sorra veszem: majdnem nyerő témának javasolható bármely fiatal író pályatörésének regénye. (Harmadik díj, ötezer dollár!)
Értelemszerűen egy fiatal író (Balogh Robert, gratulálunk) veszi át a díjat, ettől a helyzet átmegy paradoxonba, mert ha önéletrajzi regény volt, akkor ez nem éppen pályatörés. Az alkotás címe: Elveszett.
Tovább, tovább! Kiváló téma lenne, bár ugye már lelőtte valaki: stílusgyakorlat a regényírásról, azaz posztmodern regény a regényszöveg paródiájáról és annak paródiájáról Jozefát úr téblábolásai címmel, mint második díjas alkotás! A tízezer dollár nyertese Nagy Koppány Zsolt, őszinte gratulációim, a következő sört te fizeted, most már lesz miből.
És végül, de nem utolsósorban, a nyerésesélyes, fiókban előre porosodó regények leghúzósabb témája: a félelmetes nyelvi erejű pusztulástörténet egy elátkozott faluról, amelynek kifogy az ivóvize, és ezzel sajnálatosan visszaél a narrátor apja. A húszezer dolláros fődíjat ezzel a témával Sigmond István vitte el, róla tudni kell, hogy valóban jó író, tehát egyfene, megérdemelte, és belőle még azt is kinézzük, hogy a kisujjából rázta ki a Varjúszerenád című regényét, és az nem a fiókban porosodott évek óta. És lepusztultnak lenni mostanság legalább annyira trendi, mint évszámos pólót viselni. És lássuk be: ez a jelenünk. Gratulálunk!
>> Sigmond István életrajza >>
>> Nagy Koppány Zsolt életrajza >>
>> Balogh Robert életrajza >>
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
