Esős estétől a felkelő napig – minden, ami egy fesztiválhoz kell
Balázsi-Pál Előd
2006. július 10. 19:21, utolsó frissítés: 18:12
A billentyűkombinációk mestere és a PSB rubikkockái voltak a 13. soproni Volt személyes csúcspontjai.
A fesztivál-hangulat Budapest után öt perccel kezdődik, ír útitársainknak köszönhetően, akik iparkodnak megtanulni minél több magyar szót. Kicsi az Ákos – jelenti ki egyikük, mivel félreért valamit, és azt hiszi, ez a volume (hangerő) magyar megfelelője.
A gyorsan jött vidámságot az első benzinkútnál beszerzett száraz fehérbor és a Sinatra-örökzöldek közös éneklése tartja szinten, egészen Sopron közeléig, ahol beleszaladunk egy jó kis esőbe. Azt hisszük, szerencsénk van, mert amikor a Sopron táblához érkezünk, hirtelen eláll a zivatar. A vidámság azonban kérészéletű: az összekötő úton ismét zuhog, ráadásul a parkolóhoz földút vezet. Tocsogunk, mire beérünk a Lővér kempingbe, és a sátrat is esőben kell felhúznunk, miközben lemaradunk a The Cult fellépésről.
A sátrazásnak van néhány alapszabálya. Indulás előtt ellenőrizd, hogy mindent hozol, különös tekintettel a szegekre. Kicsomagoláskor nézd meg, nincs-e kifordítva a sátor, mielőtt nekifognál felhúzni. Ne indulás előtt öt perccel próbáld előkeríteni az izolírt (izoprén, polifoam, van néhány neve). Ne felejtsd el bepakolni a hálózsákot. Éjszakára húzd be a külső “ajtót”, egyébként jó időben szúnyogokkal, rossz időben vízzel telik meg a sátor. Kövesd az alapszabályokat. Másképp úgy fogsz sátrazni, mint én.
Mire végzünk a táborveréssel és átöltözünk, eláll az eső is. Hamar megnyugszunk, hogy ez nem a Sziget, ami esetünkben nagyon jó, hiszen minden lőtávon belül van, nem kell félórát gyalogolni egyik helyszíntől a másikig, ráadásul nem húsz színpad közül kell kiválasztanunk azt, ami leginkább bejön. Bár Culték is vonzónak tűnnek, mégis inkább Karl Bartost választjuk, de előbb megnézzük a borsátrak felhozatalát. Ír barátaink, Bryan és Thomas túlságosan is barátságosak, csak úgy töltik belénk a borokat, mire eljutunk Bartosra, már a csendre is táncolni tudnánk.
Karl Bartosra, a Kraftwerk volt tagjára elég sokan kíváncsiak. Három ősz hajú pasi áll a színpadra, előttük egy-egy szinti meg egyéb kütyük, ez már komoly hangszerfelhozatal a Kraftwerk mellett, akik egy-egy Sony laptoppal szoktak közönség elé állni. Itt viszont csak egy személy laptopozik, igaz, nála az alma világít, kettő is. Bartos egy olyan név, amire beindul a fantázia, lehet őt techno-nagytatának, az elektronika Bartókjának, a Kraftwerk John Lennonjának nevezni, de egy biztos: minden idők száz legjobb billentyűkombinációjából legalább három az ő nevéhez fűződik (és ide a zongorától a tangóharmonikáig, a számítógéptől a széfnyitó kombinációkig mindent beszámoltam).
A műsort néhány saját dal nyitja, el kell telnie egy kis időnek, mire rájövünk, hogy ez bizony sokkal élőbb, mint vártuk (még a robothangok is élőben jönnek, agyoneffektelve), ráadásul remekül szól minden, és képileg is nagyon ott vannak. Egyre inkább hatalmába kerít a nyolcvanas évek feeling, ami azért érdekes, mert a nyolcvanas években nem is hallhattam ilyen zenét. Önfeledt bulizásba lendül a tömeg, s hihetetetlen, de a rendkívül szerény, visszafogott Bartos még a közönséget is megénekelteti, a Tour de France “refrénjét” átengedi nekünk. Egészen döbbenetes, hogy 2006-ban is mennyire partiképesek ezek a csupasz, techno előtti technók. A Trans Europa Express, a The Model vagy a We Are The Robots alapanyag, mindenki ismeri őket, bár lehet, hogy csak tudatalatti szinten, és a minimálzenének nem lehet ellenállni, mindenki pörög, ami attól vicces, hogy fogalmunk sincs, hogy is illik erre táncolni. Bartos tatáék előadása nálam simán az év koncertje.
A hajnali indulás, a borok és a füst lassan legyűrnek, bár nagyon szeretném látni Yonderboit, mennem kell. Hálózsák, izolír, sátorszegek, beázás ide vagy oda, én alszom, mint a bunda. Másnap délre elmúlik a fejfájásom is, bejárom a tábort, remek hely, bár kicsit sok a sár. A VIP-ben Volt-, Sziget- és Félsziget-szervezők egyeztetnek, a HS7 sört vásárol, nincs túl nagy mozgás, mindenki az estét várja.
A nagyszínpadon a PUF kezd, majd a HS7 és a Quimby folytatja. Két zenekar közti szünetben a rubik-kockát népszerűsítik. Ez a mozzanat számomra a Pet Shop Boys koncertjén nyer mélyebb értelmet, hiszen az ő tucatnyi kombinációba forgatható díszletük mintha a népszerű magyar játékra hajazna. Fellépésük előtt azonban még melegítünk kicsit a Carbonfools-szal és a Balkan Fanatic-kal – bár ez utóbbi már több melegítésnél, önfeledten zúzunk a mellettünk ugráló indiaiakkal.
A nagyszínpadon már a Fun Lovin’ Criminals bulizik, s bármennyire is kúlnak tartják őket, egy váratlan technikai leállás után (hirtelen áram nélkül maradt a színpad) énekesük csak ennyit mond: Volt festival my ass! Hátulról nézzük a műsort, ahol több hely van ugrálni, és közben egyre idegesítőbb, hogy az óriáskivetítőn a koncert helyett idióta MMS-eket mutogatnak. Úgy döntünk, benézünk Zagarra, de teltház van, sorban állni meg nincs kedvünk, így az osztrák Bauchklang fele vesszük az irányt. Ők még nem kezdték meg a műsort, úgyhogy kettészakad a társaság, nem mindenki kíváncsi a PSB-re. Utólag kiderül, jól döntött, aki maradt: ismerősöm – felnőtt férfiember, az egyetlen erdélyi, aki nem valamilyen protokolljeggyel van itt – elsírta magát a koncerten, annyira bejött neki. De nem valami szentimentális izére kell gondolni, az osztrák ötös elektronikus zenét játszik elektronika nélkül, csak szájjal, állítólag utolérhetetlenül jól. Még egy dolog, amit a jövőben nem szabad kihagyni.
Pontban 11-kor kezd a PSB. A hatalmas fehér vászonkockákba, amelyek a díszletet alkotják, projektorok, reflektorok és neoncsövek vannak beépítve, a kezdőképen két agyféltekét vetítenek rájuk. A színpad két oldalán fehér overallos alakok várakoznak, az intro közben szétnyitják a kockákat. Neil Tennant és Chris Lowe sokszorosára nagyított kontűrjei válnak láthatóvá, a színpadra ezeken keresztül lépnek be a “mellékszereplők”: két vokalista és két táncos, a duó tagjaira oly jellemző, könnyen megkülönböztethető stílusú ruhákban: az elegáns Neil hasonmásai frakkban, cilinderben a laza Chris másai virítózöld felsőben, napszemüvegben és bézból-sapkában. Majd jönnek a főszereplők, kezet fognak a színpad közepén, és kezdődik a show. Amely sokkal inkább multimédiás színházi előadás, mint koncert. Tizedmásodpercekre megtervezett, ötletekben nagyon gazdag műsor ez, de a zene sajnos háttérbe szorul. És nem csak háttérbe szorul, hanem gyenge is. A hangzás olyan, mintha a ’86-os kazómon agyonjátszott kazettát hangosították volna ki, rettenetesen hiányoznak az élő hangszerek (Chris szintijén kívül csak egy szám erejéig van más hangszer, egy gitár a színpadon), bár a vokális részek remekek (Neilt két férfi és egy női háttérénekes segíti).
Marad tehát a show, a látvány, amiben nehéz lenne kivetnivalót találni: remek táncosok, ötletes jelmezek, és a díszlet, amely szinte minden számhoz átlényegül, legalább hatféle különböző formációban vannak elhelyezve az óriáskockák a műsor alatt. A központi elem Neil és Chris különbözősége, ezt játsszák el a táncosok, illetve maga a duó is: Neil energikus, végig mozog a színpadon, többször átöltözik, Chris viszont rezzenéstelen arccal vezényli le a koncertet a sarokban, szintije mögött megbújva. A díszletekben szintén visszaköszön a kettősség, először a két agyféltekében, majd a két kontűrben, később meg két papírmasé fejben.
A PSB amúgy ismét csúcson van, néhány hónapja megjelent cédéjük, a Fundamental sok kritikus szerint az év eddigi legjobb popalbuma, amiben van valami. Az biztos, számomra a The Sodom and Gomorrah Show az eddigi legjobb Pet Shop Boys-dal, és a koncerten kiderült: nem csak nekem. Az új lemez első kislemeze, az I’m With Stupid lagymatag fogadtatásban részesült, a Sodom and Gomorrah (amely a show központ elemének számított a katonás jelmezeivel) viszont legalább akkora őrjöngést váltott ki, mint megaslágereik, az It’s a Sin, a Suburbia vagy a Go West. Ezt a világbajnokságon rengeteget játszott, tömegénekeltetős dalukat egyébként utolsónak hagyták, ezután már csak egy műsoruk részeit egybefoglaló medley következett. A PSB koncepciója, látványelemei és maguk a dalok maximumot kapnának, ha pontoznom kéne, de a hangzás épp csak megkapná az átmenő jegyet, és az is mínusz, hogy a teljes műsor alig volt 80 perc. Ennél többet vártam.
Az angol dj, Alen McGee volt a Volt negatív csúcspontja. A csávó, akinek az Oasis és a Libertines a hírességet köszönheti, teljesen gagyi, kiszámítható módon tesz egymás után nagy rockslágereket, mindenféle átmenet vagy mixelés nélkül. A Queen retrója és a GNR Paradise Cityje még elment, de amikor a Nirvana után Hole-t tett, teljesen elvesztettem a bizalmam a pocakosodó és korosodó ipse iránt. Ennyire kiszámíthatóan még a legrosszabb falusi diszkókban sem tehetik a zenét!
A sátorban alvás helyett elismételtem a sátrazás alapszabályait, majd hozzátettem egy újabbat: ne add kölcsön a sátor külső borítását. Egyrészt így már nem víz- és szélálló az alkalmi építmény, másrészt áttetsző lesz, így a szomszédok nem csak hallják, de látják is, hogy hogy horkolsz. De én nem horkoltam, egy percet sem tudtam aludni, s reggel ötkor kávézni indultam. Nem jutottam messze, az egyik bárnál ugyanis eszméletlenül jó zene szólt, és több tucatnyian táncoltak a felkelő nap fényében. Ennek nem lehetett ellenállni, mindenkinek ajánlom kipróbálni ezt az érzést, ahogy a nap első sugarai átmelegítenek, miközben behunyt szemmel mozogsz a ritmusra.
Sajnos hatkor már itt is vége a zenének, a közben előkerült Thomasszal új célpontot keresünk, és találunk: az utolsó hely, ahol még szól a zene, és lehet friss mentateát kapni, aminél jobb nincs is ebben az órában. Közben egyre több hátizsákos indul ki a táborból, reggel van, ideje csomagolni, de még egy kis tánc azért jól jönne, kár, hogy vége, kész, ennyi Volt.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
