Még egyszer a státustörvényrõl
ford: Hadházy Zsuzsa 2001. november 19. 23:37, utolsó frissítés: 23:37[Curierul national, 16.11.2001] Megírtam nemrég, hogy szaporodnak az európai, de az óceánon túli intézményektõl is érkezõ, a magyar státustörvénnyel kapcsolatos negatív jelzések, és hogy hosszú idõ óta elsõ alkalommal egy budapesti kormánynak sikerül kikezdenie a Magyarország által annyi erõfeszítéssel és pénzzel felhalmozott rokonszenv-tõkét.
Szándékom távolról sem az volt, hogy megtámadjam az Orbán-kormányt, vagy hogy ugyanazzal a pénzzel fizessek azért a több száz, kárörvendõ örömmel megírt "leleplezõ" cikkért, ami a magyar sajtóban megjelent, ahányszor a bukaresti, romániai kormányokat "túloldalról" bírálták a valós vagy az elképzelt hibákért. Logikusan feltételezhetõ volt, hogy Orbán Viktor és pártja, tekintettel az európai hatóságok figyelmeztetéseire, amikre Budapest mindezidáig nagyon odafigyelt, felülvizsgálja álláspontját, és nem engedi meg magának azt a luxust, hogy a törvénynek a szomszédos országok területén való alkalmazásával elhomályosítsa a Magyarországról kialakult képet. Az is feltételezhetõ volt, hogy a magyar miniszterelnök -- ahogy mondani szokás -- végül is észbe kap, és elkerüli a hazánkkal és a többi szomszédos országgal való kapcsolat megromlását, amire nemzetközi szinten és ilyen feszült formában senkinek nincs szüksége.
Sajnos, a státustörvényre és annak térségünkre való káros következményeire vonatkozó minden európai vagy egyesült államokbeli negatív reakció után, Budapest nyilatkozatai még eltökéltebbek lettek. Lapunknak adott exkluzív interjújában Graham Watson, az Európai Parlament Emberjogi Bizottságának elnöke kijelentette, hogy a magyar igazolvány nyilvánvalóan nem tesz eleget a koppenhágai politikai kritériumoknak, és ha Magyarország nem mond le a státustörvényrõl, veszélybe kerül EU-csatlakozása. Kijelentette, hogy az Európai Unió és Magyarország között folyó csatlakozási tárgyalások kapcsán kérni fogja egy megbeszélés összehívását az Európai Bizottság és a Miniszterek Tanácsa részvételével. Ugyancsak az EU liberálisainak vezetõje jelentette ki, hogy a törvény ellentmond a polgári Európáról kialakult képnek, mert nemzeti alapú kitételt fogalmaz meg, s ezzel felújítja a múltba való visszatérés veszélyét, "abba a múltba, amely csak a XX. század folyamán is többször vérbeborította Európát." Budapest közvetett válasza ezekre a lehetõ legvilágosabb és legszigorúbb bírálatokra, úgy hat, mint ahogy egyszer már megírtam, mint a fogorvosi kezelés. Egy vagy két nappal Watson úr kijelentése után Kövér László, a Fidesz alelnöke, a kolozsvári magyar nyelvû napilap, a Krónika szerint, megfenyegette azoknak az országoknak a politikusait, amelyek nem akarják a státustörvényt úgy alkalmazni, ahogy azt Budapest akarja, hogy "vegyék komolyan figyelembe országuk és népük EU-csatlakozását". Ami pedig a magyar származású amerikai kongresszusi képviselõ, Tom Lantos nemrégen tett kijelentését illet, mely szerint a törvény "nem segít" és nem jelent semmilyen szükséges hozzájárulást Európa jövõjéhez, egyetlen hatalmon levõ budapesti személyiség sem fárasztotta magát a kommentálásával.
Most, amikor nyilvánosságra kerültek a strassbourgi és brüsszeli országjelentések, Magyarországot megint komoly bírálatok érték a státustörvény miatt. Míg a törvény (bevallott) célja a szomszédos országokban élõ magyar kisebbségek támogatása és kulturális örökségük megvédése, áll a jelentésben, egyes elõírásai észrevehetõen összeütközésbe kerülnek a kisebbségek védelmére vonatkozó európai standardokkal, ahogy azokat a Bizottság ez év október 19-diki jelentésében meghatározta. "Úgy tûnik, hogy a szomszédos országok területén élõ magyar kisebbségre vonatkozó státustörvény ellentmondásban van a kisebbségek védelmére vonatkozó európai standardokkal. Ezért Magyarországnak megegyezésre kell jutnia a szomszédos országokkal, hogy összhangba kerüljön a Velencei Bizottság jelentésének ezen következtetéseivel. Ami a 27(2) cikkelyt illeti nem felel meg a Szerzõdés diszkrimináció-ellenes kikötésével (6, 7, 12 és 13 cikkely), ezért a törvény alkalmazásig összhangba kell azt hozni a közösségi aquis-szal", írja a konklúziókban ugyanaz a jelentés.
Brüsszelnek erre "az elõzõkéhez képest keményebb hangvételére", ahogy a szerdai Népszabadság írja, Orbán Viktor jellegzetes stílusában válaszolt: "A legfontosabb, amit mi hiszünk magunkról. Mi sem szoktuk meg, hogy országjelentéseket írjunk másokról, ezért nem értjük, miért érzik ellenállhatatlanul szükségét egyesek annak, hogy értékeléseket fogalmazzanak meg rólunk", jelentette ki a budapesti kabinet fõnöke felfuvalkodottan, mint mindig, de mert Magyarország közvetlen célja az, hogy bekerüljön az EU-ba, "le kell ezt nyelnünk, össze kell szorítanunk a fogainkat, el kell viselnünk, és be kell kerülnünk az EU-ba", mondta szintén õ. Mint észrevehetõ, a Bizottság bírálatatát Orbán úr személyes sértésnek fogta fel, érthetõvé téve, hogy Magyarországnak mindaddig le kell nyelnie a pirulát, amíg bekerül az EU-ba, mert aztán... Körülbelül ez Orbán Viktor érdekeltek fülének szánt leplezett-fenyegetõ üzenete. Ami pedig a státustörvény módosítását illeti, arról szó sem lehet, mert a magyar diplomácia vezetõjének, Martonyi Jánosnak a véleménye szerint, az egyáltalán nem mond ellent az európai normáknak. Lévén, hogy "az országjelentés nem fogalmazza meg egyértelmûen, hogy a státustörvény ellentmondana a közösségi jogoknak", írja a Népszabadság, Martonyi fenntartja, hogy a törvény jó, és "elég lesz akkor foglalkozni ezzel a kérdéssel, amikor Magyarország az Unió teljes jogú tagja lesz". Valóban, tetszik, nem tetszik, Martonyi János érzékeny pontot érintett. Mint ennek a cikknek az elején megírtam, a makacsság, amibe Budapest a státustörvény kapcsán belelovalta magát, zagyvaságnak tûnik annak a világnak a menetével szemben, amelyben élünk. Egyébként úgy tûnik éppen ezt nem értik vagy nem akarják megérteni az Orbán-kabinet egyes tagjai, illetve egyes politikusok: hogy, mint egy közgazdász mondaná, a világ gyorsan megváltozott, más prioritásai és szabályai vannak makroszinten. Olyan folyamat ez, amelyben a mikro vetületeknek még csak árnyalatnyi értékük sincs. Megpróbáltam valamennyire is összefüggõ magyarázatot találni az Orbán-kormány ezen magatartására: megpróbálja ezzel a lépéssel visszahódítani a magyar választókat; elsõsorban a diaszpóra magyar irredenta köreit célozta meg, amelyek érzékenyek az ilyen pusztába kiáltott szavakra, és készek finanszírozni egy olyan választási hadjáratot, amely egy ilyen törvény alkalmazását lehetõvé tenné, stb. Egyetlen változatot zártam ki: hogy a budapesti kormányt nemhivatalosan, a háttérbõl egyes európai felelõs személyiségek támogatnák és bátorítanák.
Az a kétértelmûség, amire Martonyi úr hivatkozik, ezt az utolsó variánst erõsíti. Így van, az országjelentés nem teszi véglegesen helyére Budapestet, ahogy kellene. Mi több, valóban nehezen érthetõk az európai bõvítési megbízott, Gunther Verheugen e téren tett nyilatkozatai. Igaz, hogy a megbízott finoman felhívja a figyelmet arra, hogy a Budapest által megszavazott törvény sérti a közösségi aquist. A továbbiakban azonban arról beszél, hogyan fogják alkalmazni a törvényt, és kétségét fejezi ki aziránt, hogy alkalmazása áthágja-e majd vagy sem a nemzetközi jogszabályokat. Pontosabban, ha jól értettük, a megbízott úr nemcsak nincs meggyõzõdve arról, hogy a szóban forgó törvény áthágja a nemzetközi jogszabályokat, hanem arról beszél "hogyan fogják alkalmazni". Holott, mint ismeretes, a budapesti kormány abban érdekelt, hogy ne nála otthon, hanem a szomszédos országokban, elsõsorban Romániában és Szlovákiában alkalmazza a törvényt. A brüsszeli megfigyelõk kedden kommentálták is, hogy Gunther Verheugen mennyire óvakodott attól, nehogy egy rossz szót "ejtsen" Magyarországról. Ha így van, akkor ez a magatartás sok mindent megmagyaráz, többek között Budapest álláspontját is, Orbán Viktor legutóbbi gõgös kijelentéseit a "fogak összeszorításáról", a bírálatok "elviselésérõl" mindaddig, amíg Magyarország átlépi az EU küszöbét. Valószínûleg, egyes európai tisztségviselõk, mint amilyen Gunther Verheugen is csak azt tartják vagy azt akarják jónak tartani, amit az Orbán-kormány nekik felszolgál. Lehet, nem fogják fel (s akkor azt ajánlanám, olvassák el a történelemkönyveket) vagy nem akarják megérteni (és ez súlyosabb lenne, mint -- mondjuk --nélkülözni az általános mûveltséget) egyes Orbán Viktorhoz közelálló magyar politikusok által használt bizonyos fogalmak jelentõségét. A Romániában (de a más országokban is) élõ magyar kisebbségek képzeletbeli elnyomásáról beszélve, és fenyegetõzve az EU-hoz való csatlakozás megakadályozásával, ugyanaz a Kövér László, Orbán úr pártjának, a Fidesz-nek az alelnöke, mint "utódállamokra" hivatkozik azokra az országokra, amelyek területén a szóban forgó kisebbségek élnek. Ez a kifejezés jelen esetben azokra az országokra vonatkozik, amelyek valamikor az Osztrák-Magyar Birodalom részei voltak. Más szavakkal, Kövér úr agyában Szlovákia (Csehország és Szerbia) mellett Románia is (Erdély kapcsán, mintha az ország többi része nem lett létezett volna a birodalom szétesésekor) csupán "utódállam", nem önálló és független. És a Fidesz alelnöke megismétli ezt ugyanabban a magyar nyelvû kolozsvári napilapban, a Krónikában, mondván: "Helyénvaló lenne, ha, mint a többi utódállam magyar közösségei esetében, Erdélyben is konszenzusra jutnánk a törvény alkalmazása tekintetében. (...) Ha tényként elfogadjuk, hogy az erdélyi magyarság nem mondott le arról, hogy egy adott pillanatban önálló autonómián belül oldja meg saját problémáit, akkor egy ilyen társadalmi konszenzus alapja lehet a jövõbeli intézményesített autonómiának."
Világosabban nem is lehetne: a státustörvény tehát nagyon fontos lépés az "intézményesített autonómiához". Ha még az ilyen nyilatkozatok sem teszik teljesen világossá, mit is akar elérni voltaképpen a budapesti kormány a státustörvénnyel, akkor igazán nem értjük, milyen érvekre volna még szükségük a Gunther Verheugen megbízotthoz hasonló európai tisztségviselõknek (egyelõre mindenesetre reméljük, hogy kétértelmû nyilatkozatai csupán egy szûk csoport álláspontját fejezik ki, és nem Németországét például, amelynek Verheugen úr állampolgára), ahhoz hogy határozottan lépjen fel a budapesti kormánnyal szemben. A "dicsõséges múltba" való ehhez hasonló beteges kitérések vették rá Gunther Verheugen urat arra, hogy kijelentse, amit kijelentett, pontosan érezve, milyen veszélyes kapukat nyitna meg a státustörvény alkalmazása Magyarország határain kívül. Arról a múltról beszélt, amelyik vérbeborította Európát. Semmi sem igazabb ennél. Mint láttuk, Románia sok megaláztatást és igazságtalanságot nyelt le az utolsó években, és még valószínûleg sokat fog lenyelni (bizonyíték erre a moslék, amit nemrég egy brit kiadvány zúdított ránk).
Valószínû azonban, hogy nem fogja lehajtott fejjel lenyelni a státustörvény alkalmazását saját területén. Függetlenül az RMDSZ-szel kötött megállapodásoktól, vagy ez utóbbi ígéreteitõl, ebben a kérdésben Năstase miniszterelnök és a kormány nem játszhat. A tét túl nagy és jóval meghaladja bármely kormány vagy párt érdekeit. Ebben a pontban a bukaresti kormánynak és a román diplomáciának -- amelyek mindeddig jól játszottak a státustörvényt illetõen -- egyértelmû álláspontot kell elfoglalniuk. Megértjük, bár nem osztjuk maradéktalanul Adrian Năstase miniszterelnök optimizmusát, amelyet tegnap mutatott, mikor az Európai Bizottság Magyarországról szóló országjelentésének ajánlásait kommentálta. Mint ahogy kiderült és látszik, illúzió azt hinni, hogy Budapest megadja magát ebben a kérdésben. Románia nem "utódállam", állampolgárai között szó sem lehet semmiféle megkülönböztetésrõl, mint ahogy az ország egyetlen térségének "intézményesített autonómiájáról" sem lehet szó, és Verheugen úrnak meg kell értenie, hogy nem létezhet két féle standard az egyes országok és nemzetek megítélésében, függetlenül a múlttól, amely összeköti vagy elválasztja õket. És lehet, hogy ezek a kérdések és a többi is, amelyeket Adrian Năstase biztosan jobban ismer, szerepelnek majd annak a beszélgetésnek a napirendjén, amelyet ma folytat majd a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, Bukarestben. És abban a levélben, amelyet átad majd a budapesti tisztségviselõnek.
Végül, mielõtt befejezném, írjuk meg, hogy szeretnénk, ha mindazt, amit lapunk a státustörvénnyel kapcsolatban eddig egyes budapesti politikusok más, mondjuk úgy, extravagáns megnyilatkozásaival együtt közreadott, mint (lehetõségeinkhez mért) hozzájárulást tekintenék egy olyan európai légkör kialakulásához, amely megfelel az idõk követelményeinek, a román-magyar kapcsolatoknak. Annál inkább, mert a mi bírálataink, még ha személyre szólóak is, sokkal szelídebbek, mint a budapesti médiáknál dolgozó kollégáinké.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását