2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Felnőtt csak kicsiben, gyermek csak nagyban

Soós Róbert 2006. június 01. 19:47, utolsó frissítés: 19:13

Miért önbecsapás, ha azt hiszi valaki, ma szabadabbak a gyerekek? És hol függ össze mindez a #b#gyermekdivatban is menő#/b# újretró, új-etno, tengerész és brazil stílusokkal? (Sehol.)





Mennyire viselkednek felnőttként a gyermekek? Valós, vagy csak látszólagos az a a szabadság, amivel bírnak? Önállóságról van szó vagy csak manírokról? És hogyan köszön vissza mindez a gyermekek öltözékében? Könczei Csilla antropológus és Keszeg Ágnes divattervező hallgató válaszol.


Könczei Csilla: – Többféleképen lehet mintakövetésről beszélni. A mintakövetés egyik fajtája elsősorban a szegényebb sorsú családokban figyelhető meg, ahol a gyermekek magukra vannak hagyva, és sokkal hamarabb kénytelenek önállósulni.


Ezek azok az esetek, ahol a gyermekek igazán felnőttként viselkednek. A világ nagy részében, de a saját régiónkban is van egy olyan vastag társadalmi réteg, amelyiknél kimarad az a típusú gyermekkor, amit a polgárosodás hozott. Ezek a gyerekek sok tekintetben felnőttként viselkednek, mert nem áll a rendelkezésükre se a gondoskodás, de a szisztematikus fegyelmezés sem, azaz számukra a gyermeknevelésnek mind a pozitív, mind a negatív oldala hiányzik.





Ha megnézzük az utcagyerekeket, vagy azokat, akik a grundokon játszanak, azt látjuk, hogy sokkal felnőttesebben viselkednek, mint azok, akik jól megállapodott családokban nőnek fel. Ez a koraérett felnőttség abból fakad, hogy ténylegesen rá vannak szorulva arra, hogy gondoskodjanak magukról. Keservükben válnak felnőtté.

A másik típusú viselkedésminta valójában csak a felnőttesnek deklarált manírokat akarja utánozni. Ez egy álfelnőtt viselkedés, tulajdonképpen az infantilizálás fordított megnyilvánulása, mert nincs tényleges tartalma: itt nem beszélhetünk önállósságról, sem a gyermekek magukra utaltságáról, ami a felnőttiesség tényleges tartalma lenne. Pont fordítva: a felnőttek által előírt minták követése a gyerekek függőségét növeli.





Az, ahogyan a különböző polgári intézményrendszerek vonzáskörébe bekerült gyermekek – gondolok itt óvodákra, iskolákra – próbálják elsajátítani a különböző viselkedési formákat, teljesen különbözik attól a kényszerű felnőtté válástól, amiről az előbb beszéltem.

Itt az történik, hogy a felnőttek a gyermekeket már kiskoruktól fogva arra akarják nevelni, hogy a társadalom számára majd valamikor hasznosak legyenek, hogy „megállják a helyüket”, „érvényesüljenek”. Ezáltal integrálni akarják őket a rendszerbe, de ugyanakkor keményen manipulálják őket, mivel a gyerekek öntudatlanul követik a számukra előírt mintákat.





Úgy tűnik, nő a gyermekek családon belüli döntési szabadsága, de ez nem arról szól föltétlenül, hogy egyénként a gyermekeknek több döntési lehetőségük lenne, hanem inkább arról, hogy a szélesebb társadalom nyomása sokkal erősebb a családénál.

Nem akarom azt állítani, hogy a gyermekek semmilyen esetben nem emancipálódnak, de a valós emancipáció aránya eltörpül a társadalmi intézmények és a tömegmédia által diktált asszimiláció mellett. A szülői autoritás ebben az értelemben visszaszorul, sokkal nagyobb autoritások kezdenek el működni.





Kérdés, hogy a modernizációs folyamatok elsajátításakor hogyan lehetne megtalálni az egyensúlyt a gyermekvédelem és a családi autonómia között.

Nagyon helyesnek tartom, ha a hatóságok meg kívánják és meg is tudják védeni a gyermekeket a családon belül is az erőszaktól. A különböző, tekintélynek örvendő nevelői, egyházi intézmények és a tömegmédiák azonban paternalista módon olyan dolgokat próbálnak szabályozni, amihez valójában semmi közük, sok esetben mindenféle korlátok nélkül azt gondolják, hogy a családok életébe bármilyen szintig belenyúlhatnak.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS