Tizenegyszer tizenegy – Irodalmi Kreativitás Verseny
Szabó Róbert Csaba 2006. március 29. 18:27, utolsó frissítés: 18:27"Werther magában dúdolta a G-t, aztán csavart egyet, dúdolt, csavart, és úgy gondolta, jól van": #b#best of#/b# az IKV helyi szakaszainak írásaiból.
Bukarest, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy, Szászmedgyes, Szilágysomlyó, Kraszna, Zilah, Nagyvárad, Temesvár mintegy ötven diákja vesz részt április 7-9-én az Irodalmi Kreativitás Verseny országos szakaszán, a rendezvény ősrégi helyszínén, a szovátai Teleki Oktatási Központban.
A középiskolásoknak kiírt Április 11. Irodalmi Kreativitás Versenyt idén tizenegyedszerre rendezik meg, és külön örömhírnek számít, hogy az év második felében végre napvilágot lát az az antológia, amely az eddig megszervezett versenyek legjobb írásait fogja tartalmazni.
A HELYI SZAKASZOK LEGJOBBJAIBÓL
László Szabolcs, 12. osztály, Nagyenyed
CsigaMonológ
Várjunk csak…, igen…, most már emlékszem, ott feküdtem egy Buenos Aires-i bordélyház homályos szobájában, egy kopott trafószekrény és egy ceruzaelem között, lazán végignyúlva valami sárgult terítőn, s fél szemmel figyelve csak, ahogy a spanyolfal mögül kilépő örömlánynak a hasán végigkúszó fény megvilágítja a cserkészjelvényszerű tetoválást, és mint a lassan ide-oda imbolygó pókháló, úgy én is, émelygő melankóliával csüngtem a múlt tőgyén, igen, ekkor végérvényesen megértettem, miért olyan száraz a lelkem, mint egy repedezett fenyőtoboz, és a fenébe is, hogy miért nem izgat ez a furcsa, előkelő kisasszonyból lett örömlány jobban, mint egy csimbókos szirti kecske…,
szóval igen, reszketve rájöttem, s a válasz zordságánál még az sem lett volna fájdalmasabb, ha rálépnek csigaszarvaimra, mert kegyetlenül megtisztult előttem: hosszas, nehéz utazásaim - melyeknek semmi köze a hülye természetjárók ártatlan kirándulásaihoz -, veszedelmes barangolásaim kitörölték lelkemből a gyökereket, az indulás pillanatait, mi több, fokozatosan elpusztítottak minden megállapodásra irányuló hajlamot, és most…, hiába viselem házamat a hátamon, mégis végtelenül otthontalan vagyok,… aztán meg amúgy sincs ahova megérkeznie egy csigának ebben a világban …
Láng Orsolya, 11. osztály, Marosvásárhely
Egy történet vége
Rejtélyesen ültem a kályha mellett, ahogy megbeszéltük, szótlanul és álnéven bemutatva. Eddig kitűnően ment minden, de most egyszerre mintha mind a hárman más-más színdarabot kezdtünk volna el játszani. Kinyitottam a kályha ajtaját, a fogantyú égetett, megnéztem, ég-e a tűz. Fordítva felejtettem el a dolgokat: arra emlékszem: a fogantyú forró volt, de arra nem: láttam-e faevő lángokat.
Az ember általában nem úgy felejt. Werther leemelte a falra vert szögről a hegedűt, melyhez nem járt vonó, s egy fekete csavarra szorította hüvelyk- és mutatóujját. Albert idejött a nyitott kályhaajtóhoz, melyet, annak ellenére, hogy forró volt, kinyitottam, meggyújtotta cigarettájának szivacsos végét, s azt mondta: a bokámba. Majd újat vett elő. Az első füstöt idefújta, a térdemre.
Álmos voltam, tagjaimban mintha puha, zsibbasztó hóesés. Albert azt mondta: a bokámba, s a szó, az egyetlen, mióta tart a csend, tárggyá változott és koppant az asztalon, a váza mellett.
Werther magában dúdolta a G hangot, aztán csavart egyet, megint dúdolt, csavart, dúdolt, csavart, és úgy gondolta, jól van. Jött az A hang.
Albertet nem érdekelte, mi az igazi nevem, s ezen kívül semmi... Talán nincs is. Holnapra meglesz a füzet, efelől ne legyen kétségem, mondta, álnevemmel a fedelén. Megkért, hogy betűzzem. F-L-A-M-E – mondtam. Magyarul azt jelenti: láng. Az nem lényeges – mondta Albert. Igaz is. Az ember csak magának fordítson. A falon Szűz Mária kék lepelben az ölébe nézett.
Kezemet a combomon felejtettem.
Nemsokára kimennék a fürdőszobába, és megmosnám az arcom. Még ülök egy kicsit, hadd idegenedjünk el egymástól annyira, amennyire csak lehet. Hiszen ez a hajnali elidegenedés hat ki majd az események további alakulására, mi több, ez löki el egymástól ellentétes irányba az eseményeket, kihat majd arra, hogy Werther elmegy, én elmegyek, és Albert itt marad.
Pocsveiler Mária, 11. osztály, Szilágysomlyó
A Másik, az egér meg a medve
Én rejtélyesen ültem a kályha mellett, ahogy megbeszéltük, szótlanul és álnéven bemutatva. Eddig kitűnően ment minden, de most egyszerre mintha mind a hárman más-más színdarabot kezdtünk volna játszani. Ő felállt, s idelépett hozzám:
– Mondd el – súgta –, ez így nem mehet tovább. – Valami megrögzött, rutinszerű körvonalazódott benne.
– Nem, nem! Nem én vagyok a hibás, nem szólok semmit senkinek. – Erre nyakoncsapott a Másik, s röhögve szurkálta a penge agyamat a tompa villájával. Fárasztott. Beszélt, ha kellett, ha nem, erősen nyomta a háttérzenét. – Ne mondd el neki, nem te voltál... csak...
–Ki ...? Mi...?– kérdeztem magamtól.
– Csak... – folytatta – tehát besétált egy egér az ablakon, és bulizós hangulatban volt – és...és.. már erősen untam a makogását, „és hát ugyanbizony mi volt?"– törtem a fejem – nem tudtam válaszolni, ők mindketten kegyetlenül röhögtek rajtam. Egy pillanatra nem gondolkodtam (ahhh dehogynem). Pontosan egy pillanat után a Másik megjelent egy kikövezett mosollyal az arcán... tudott valamit, erősen élvezte ezt az egészet, új ötlettel hozakodott elő – folytatta, nem, inkább előről kezdte – tehát beszárnyalt az ablakon egy medve...
– Mi?! Mi?! – már megint fáraszt (de azért hagyom, hadd mondja, ne érezze, hogy kirekesztem).
– Szóval – kezdte újra – beszárnyalt az ablakon egy medve, nagy fehér szárnyakkal.
– Igen? És hadd találjam ki, bulizós kedvében volt! – szóltam oda a Másikhoz.
– Igen! – meglepetten figyelt – pontosan bulizós hangulat érte a macit, ammm... jókedvében volt... – rövidke szünetet tartott.
– Miért nem folytatja? Mondja már ki! – na végre – most intettem gondolatomnak, s ők, mint a katonák, egyszerre folytatták. Szeretett volna írni, és csak úgy egyszerűen, hanyag eleganciával kivett a fiókból egy könyvet, nem is akármilyet (egy lexikont), és hozzáfogott olvasni.
– Nagy haragosan rámrivallt ő – Nem! Nem! Nem így egyeztünk meg, azt mondtam, hogy hagylak álmodni, Ember, pihenni, megszűnni egy percre az álomban, hogyha valami durva lesz a végkifejlet, vagy legalábbis valami jó szappanos, hogy megmossam benne a lelkem. S erre te! – dühöngött – , akiben hittem – (lélegzet nélkül folytatta) – kegyetlenül hátba, áhhhm dehogy, bocsánat, eltévesztettem, szíven döftél! Te kurva kuruzsló! Hát hogy bízzam rád magam, ha nem vagy képes minket irányítani? Egeret és macskát csinálsz belőlünk, odateszel minket olvasni, ennyit érnek a gondolataid?
– Túl fáradt voltam a sok üres belső beszédhez, fájt a fejem...
– Még mindig duruzsolnak – belekiáltanak a csendbe, az örökkévalóságig elkísérnek.
Hiábavaló, játékos harcot űztünk... pedig nem így beszéltük meg, elneveztek Embernek, és nem hagytak álmodni üresen, egy percet álnéven, álbőrben, áltestben. Nem hagytak, hogy embernélkülinek érezzem magam. Szerencse, hogy most csak ketten szegték meg a „szabályokat", az ígéretet, nem is tudom, talán azt, amit megbeszéltünk.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
