2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Reality show

Sándor Boglárka 2001. november 05. 16:32, utolsó frissítés: 16:32

[Filmszemle] ...a legcsalogatóbb fogás, amivel igazán meg lehet fogni a közönséget. Ha belenézünk ebbe a filmbe: visszanéz ránk a nagy hazai valóság.




A hősnő ugyanolyan pohárból mos fogat, amilyen nekünk is van otthon, a ruhái is kísértetiesen emlékeztetnek a mieinkre, ő is busszal megy dolgozni, albérletben lakik, ahol csöpög a csap és leesik a csempe a falról, a házinéni pedig sürgeti a lakbért. Nyárikertekbe jár sörözni a barátaival, akik közben Capitalt olvasnak.

Még kinézetre is olyan, mint az átlag honleányok. Háttere sem különbözik: hamisíthatatlan falusi szülők, akik biza nem restek otthon saját kezűleg kapálni. Az áldozatkész gyermek pedig időnként hazalátogat, hogy megegye a jó hazai csorbát, és banánt meg narancsot vigyen ajándékba a nagyvárosból.

De ne szaladjunk ennyire előre a történetben. Nézzük inkább az elejétől.


Hősnőnk tehát a fullasztó bukaresti nyárban lelkesen sörözget láthatólag jobb körökhöz tartozó barátaival, miközben otthon vár rá Edy, a Macsó. Esetünkben ez a megnevezés nem is túlzás, hiszen Dan Bittmannak már csak a mosolyától is elájulnak a gyengébb idegzetű tinédzserek, amikor szerelemről dalol a Holograf nevű román sztáregyüttesben.

Most azonban ő alakítja minden bajok forrását, aki előbb tűzhányóvá változtatja Irinát, a szende falusi leányzót, majd felhasználja alvilági ügyeinek intézésére. Az időpont épp megfelel ilyesmire, hiszen a mérnöknőt elbocsátják a gyárból, ahol eddig dolgozott, és angol nyelvtudás illetve számítógép-kezelői ismeretek hiányában jobb híján bébiszitterkedésből próbálja fedezni heti diszkójegyét.

Savel Stiopul rendező kétségtelenül igyekezett tetten érni a manapság mindenki számára aktuális problémákat, megoldásai azonban helyenként mégis nélkülözik a realitást: mintha a dolgok túl gyorsan, túl indokolatlanul történnének. Ilyen például az a jelenet, amikor Irina és a Macsó épp hazafelé tartanak kedvenc kocsmájukból. Utánuk ered néhány rosszfiú, megállítják őket, Edyt pedig meglehetősen durván kérdőre vonják. Mindeközben Irina sikoltozik, és belülről üti a szélvédőt, mintha azzal segíteni tudna szorult helyzetben lévő barátján.


A dulakodás után a martalócok előzékenyen visszacsomagolják Edyt az autóba, aki aztán idegességében kipenderíti sikoltozó barátnőjét az éjszakába. Szerencse, hogy kéznél van az egykori munkahelyről ismert, korosodó vezérigazgató, aki a románt enyhe akcentussal beszéli, lévén francia illetőségű. De ez még nem akadályozza meg abban, hogy beleszeressen az üdítően természetes, szép román lányba, és ne csináljon belőle Sznobnét, meg emellett még igazgatónőt is.

A történet meglehetősen zaklatott mederben csordogál, mert éppen azokban a percekben, amikor a romantika elsimítaná az ellentéteket, megjelennek az alvilág fekete bőrdzsekibe öltözött, hosszú hajú képviselői, hogy egy-két pofon kíséretében összevagdalják Irina karját. Nem csoda, ha ezek után a lánynak elege van az életéből. Ennek kihangsúlyozására a kamera többször is premier plánban mutatja az arcát, azon is az életunt kifejezést, amely azt sugallja: én ennél többre születtem. Ezért cseréli fel az olcsó albérleti szobát a vezérigazgató jóval előkelőbb környezetére.

És nekünk ez mind-mind ismerős. Nem vagyunk kénytelenek popcorn-ízű, amerikai álomdíszletek között játszódó filmecskéket nézni. Miért is tennénk ilyesmit, ha itt a mi saját világunk kacsint vissza ránk a mozivászonról, ha felismerjük rajta a sarki rendőrt, a szerencsecédulákat áruló nénikét meg a tenyérből jósoló kisebbségi állampolgárt. És mindezek mellett még megjelenik a falvak dolgozó népe, nagyvárosi úri közönség, a kishivatalnok, az alvilági figura... egyszóval teljes a szociográfiai körkép.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS